Csavargó

Két nap szobafogság után (anya nem volt ott a szeren, csak azért) a kisasszony már nemigen akar járni az utcán. Őszintén szólva fogalmam nincs, mi a baja vele, állandóan ölbe kéredzkedik. Én értem, hogy hazafele álmos, de hogy odafele is, az enyhe túlzás.
Azért egy óriási felfújható hóemberrel még le lehet kenyerezni, azért hajlandó akár egy fél sarkot is gyalogolni.
Ma megint nagymama volt a nap fénypontja, nála szedte szét a lakást. Egy ajándékba adandó toboz alakú mécsesről is letört egy pikkelyt véletlenül, de aztán mondtam neki, hogy ez is egy titok, vigyázni kell rá. Ja, mindezt azután, hogy reggel egy üvegangyalkát már leaprított itthon. Sebaj, gondolta Boribon, van még elég:)

Annyira érdekes nézni, hogy nő. Már a nagyszékből eszik, eszébe se jut beleülni az etetőszékbe. Már nem jelenti be, mit csinál, csak csinálja. Például rámol. Királylányt a hi-fi szekrénybe, gyurmát a pokrócba, aprójátékot a szőnyeg közepére. Ha eszébe jut valami, gondolkodás nélkül törtet utána. Kezdi felfedezni a páros lábbal ugrálást, bár a földet egyelőre még nem hagyja el. Mászik mindenhova, akrobatázik, karácsonykor szerintem már a szekrény tetejéről kell lehalászni. És nekem ezzel áll éles ellentétben az, hogy az utcán nem akar mászkálni. Persze lehet, hogy csak boltozni nem volt kedve.

Van már sírás, van már hiszti is, de szerencsére minimális. Mikor apa meg nagymama vitatkoztak, akkor volt először, hogy a feszkó miatt tört ki rajta nagy sírás. Persze azt mondta, hogy azért sír, mert nem sikerült a gyurmakoszorút betenni a gyurmasütőbe. Így hát előkajtattunk egy jó kocka dobozt, és abból lett sütő, amibe már belefért a gyurmakoszorú. De igazából a feszkót érezte meg, az jött ki rajta. Ma meg feltettük a kérdést, hogy nagymamával megy tovább vagy velem a boltba. Nem válaszolt, így hát eldöntöttük, hogy jöjjön velem. Bementünk a boltba, de mire beértünk, eltörött rögtön a mécses. Nagymama megmentette a helyzetet, látta, hogy sírva fakadt és bejött, és megbeszéltük, hogy akkor inkább nagymamával akar menni. De kismókus, nem mondja, csak sírva fakad. Meg kell tanulgatni ezeket még.

Most nagymama a békesség szigete, úgy fest. Nem véletlenül, én se vagyok nagyon békés, apja meg persze sose az. Meg hát nagymamánál mindig mindent szabad.
Igazából az az érzésem, hogy most kezdjük tanulni a hárman létet. Apa mostanában kezd belefolyni aktívan az életünkbe, és a lány is mostanában kezd effektív ragaszkodást mutatni, aktívan kérni apja részvételét az életében. Csiszolódgatunk, de nem megy könnyen. De nem a lány miatt, hihetetlenül jóindulatú és együttműködő, minimális a dac és a hiszti. Akarat van, de nem toporzékolva ragaszkodik a dolgaihoz, és meg lehet vele beszélni mindent. Szóval rajta nem múlik.

Hóemberek és zsebkendők

A kisasszonyt meglepte a nátha, most orrhangon döngicsélve nyekereg, szerintem ma lesz a legrosszabb napja. De azért a formáját hozza. Mindig közli, hogy fityeg-e az orrából a kukac, és persze követelőzik, de csak a maga helyes módján.

Két napja a nagyasztalnál, nagyszékről eszik. Apa felhozta az ülésmagasítót a tárolóból, tegnap gurtni is került rá, úgyhogy nem csúszkál a széken, és szépen onnan eszeget. Azért kell gurtni és nem teljesen fix rögzítés, mert egyébként az ülésmagasító színpadként is szolgál, ahonnan az antanténuszt énekeljük teli tüdőből. Emellett még a fotelen hintázgat-tornázgat, billeg a karfáján hason, meg juhézik a fotelben. Gyurmázunk orrvérzésig, most a matricákról egy egészen kicsikét leszoktunk. Nagymama a sláger, ő sose tud rossz lenni. Ezen kívül most a hóembereknek van kurzusa, jobban tetszenek neki, mint a télapók. Megjegyzem, ahogy egynémely télapó kinéz, meg is tudom érteni.

Múltkor szundított egyet délután. Jó mélyen alszik, ha már egyszer elalszik, rendszeresen az van, hogy nem bírom kivárni, míg magától felkel, mert az lenne kábé este 9, az meg marhaság, ha 4-kor alszik el. Szóval 6 körül szoktam kelteni. Múltkor keltem fel, az első szava az volt:
- Édességet kérsz. Hóemberes csokit.

Szombaton itt voltak Ótyika és Daniék, lány megáll Ótyika előtt csípőre tett kézzel és megkérdezi:
- Mi van, Ótyika?

És már visszaköszön, hogy szia anya. Mindent meg kell etetni, amivel játszik, most épp a Forum Romanum mellett nagymamával felszedett óriási fenyőtobozt eteti roppropp-kenyérrel, és nem ám csak úgy, hanem kell mondani hozzá, hogy nyammnyamm. A csicsergőben is sikerült már tisztázni a hovatartozást, mikor a kisasszony elkezdte mesélni:
- Menóra. Fehér menóra. Jó étvágyat menóra!

Közepesen bután néztek ránk:) Aztán elmagyaráztam, hogy van egy menóra, amivel játszani is szoktunk, és meg szoktuk etetni. Na puff... ennyit a világnézeti semlegességről:)

Most is idenyüzsgött, és miután leszedte gyakorlatilag az összes matricát az erkélyajtóról, sürgősen ideadta ajándékba az ajándékcsomagokat meg a hópihéket, majd kért ceruzát, de nem volt ám elég egy, mindkét szívecskés ceruza kellett. Természetesen már letette, csak elkérni kellett, és most az ülésmagasítót odacipelte az erkélyajtóhoz, ráállt és ott pipiskedve szedi a mamahópihét.

A hét legjobb kérdése (szó szerinti idézet):
- Hogy hívják azt a bácsit, aki árulja a csirkecombot meg a karajhusit?

(Kép forrása itt)

Télapó itt van

Helyesebben a csicsergőben volt, ahol rendkívül sikeres délelőttöt töltöttünk. Kisasszonyka már bátorodik, már mászott a mászóalagúton, lecsúszott egyszer a csúszdán is, és sokat kisautózott. Édesek voltak, ahogy a feleakkora Luca robogott a kisautó után egy benzintöltő pisztollyal, szakszerűen felpattintotta a tanksapkát és megtankolta, közben a lány ült az autóban.
Aztán még torna és ebéd előtt jött egy másik óvónéni, és beengedte a kertben bandukoló Mikulást. Aki bejött, fáradtan leült, elmesélte, hogy ő fáradt, mert sok helyen volt már, sok gyereket meglátogatott, és az itteni gyerekeknek is hozott ajándékot, ki kér? A többi kölköcske csak nézett, nézett, vagy le se tojta. Lány is nézett, nézett, majd határozottan elindult és kiragadta a Télapó kezéből a csomagot. Azért utólag egy köszönömöt elmorzsolt a bajsza alatt, de maga az aktus volt az izgalmas, hogy ő odament és elvette egyedül. Szerintem meg is hatódott kicsit a saját teljesítményétől.

Harmadik napja nem alszik délután, este már majd felborul, holnap már fejbe fogom ütni gumikalapáccsal, mert ez borzasztó. Cserébe mondjuk éjjel alszik, és a saját ágyában. Közepesen boldogtalan vagyok attól, hogy amikor éjjel megébred és átjön, már majdnem bekéredzkedik a nagyágyba, de aztán meghallja apja horkolását, és rémülten visszarobog a kiságyhoz. Hát... a kívánt hatás, de azért mégse így kéne. Én meg már két napja a gyerekszoba padlóján fejezem be az alvást. Kezdem megszokni, de azért ott nagyon hideg van, fogalmam nincs, hogy mitől.

Sütünk karácsonyi sütit is, nagymamának vittünk egy adaggal, ami már meg volt rajzolva is. Jó ötlet volt. Csak épp a csokimikulását felejtettük itthon, pedig gondosan megvettük az after eighteset.

A lány most csendespihizik a kanapén, mesekönyvet olvasgat szép csendben egyedül. Kéne dolgoznom, de ez úgyse tart sokáig. Mindegy, legalább megint könnyen alszik el este... kezdenek visszajönni az emlékeim, hogy én is ilyen nehezen aludtam el este. Valószínűleg egyre több minden fog felszínre bukkanni. Tanulságos ez a gyerekezés:)

Ezért érdemes csinálni

Tegnap világcsavargó napot tartottunk: kora délelőtt már elvágtattunk nagymamáért, aztán az Arena Plazaba. Végigjártuk az egészet, nagymama kisoppingolta magát, mondjuk leginkább a kiskisasszonynak vásároltunk, és leginkább harisnyanadrágot. És leginkább nagy lett. Sebaj, ha ilyen iramban folytatja, februárra belenő.

A földszinti kávézó mellett állt egy kis műanyag házikó, abba rögtön berohant és elkezdett játszani. Rendkívül jó élményem volt: odajött egy másik kislány, és a kezdeti rémült anaanaaanaanaa mantra után gyakorlatilag elkezdett a másik kislánnyal játszani. Ha a mamája nem sietett volna, állítom, eljátszottak volna együtt. Rendkívül boldog vagyok:)

Nagymamánál ebédeltünk, aztán jött egy háznézés. Ezalatt a kisasszony az autóban aludt, majd mikor felébredt, közölte: madárkás áruházba. Úgyhogy mentünk tova, elhussantunk a dunakeszi Auchanba. Ott végigjárta az egész játékosztályt, mindent megnézegetett, sokmindent kipróbált, úgyhogy a másik nagymama karácsonyi ajándékát is sikeresen beszereztük. Buktam, mert miután hazaértünk, kérte - emlékezett rá, elég jól:) viszont így biztos lehetek benne, hogy tetszeni fog neki.

Jövünk fél 8 körül, kanyarodunk a kapuhoz, mire megszólal:
- Ügyes anya.
Én persze örültem neki, erre ő fokozta a hatást:
- Anya ügyes. Anya szuper. Kiváló! Kiváló!

Nna. Hát ezért érdemes.

Alkot

Kisasszony épp a kanapén trónol, és az íróasztal fiókjából elemelt Post-it oldaljelölő fülecskékkel díszíti ki a Téli böngésző lapjait. Közben meséli:
- Színes bogyókkal feldíszítették. (Kippkopp-Tipptopp Decemberi szeretgető meséből:))
- Feldíszíted a futó bácsit.
Aztán elmagyarázza, hogy ráragasztod a virágcsokorra. És tényleg. Majd kijelenti:
- Lópikula cintányér.
Ezt akkor szoktuk mondani, amikor valamit kér, de szó se lehet róla. És megtanulta:)

Reggel az éjjeliszekrény fiókjából kivette az ékszeres ládikát, és elkezdett játszani. Elővett egy fülbevalót:
- Ez anya.
Aztán egy nyakláncot:
- Ez apa.
És így tovább, szép sorjában minden darabot elnevezett, az egyik legkisebb fülbevalóm lett a lakás, a bogyó fülbevaló a lámpa, és szépen elbabázott a fülbevalókkal meg láncokkal gyakorlatilag egy teljes történetet. Ezzel szépen elment fél óra, amíg anya a kisasszony instrukcióinak megfelelően fegyelmezetten kötött az ágyban ülve. Mert persze ezeket a randalírozásokat általában ágyban kutyulva szoktuk végrehajtani.

Na megjelent. Úgy látszik, elfogyott a Post-it.

Következő konyhai kalandom

zabpelyhes keksz lesz.

Ja, nem biztos. Lehet, hogy mégis inkább ez.

Hotyi

Az abszolút kedvenc. Apával szotyiznak, sőt, már Orsika is be van vonva a műsorszámba. És már tudjuk, hogy a hotyi a napraforgó tányérjában nő.

Evés közben megy a játék:
- Mi van benne? - Törzse (torzsa)!
Ez így megy kábé 20 percen át, amíg el nem fogy az ebéd.

Irdatlanul nehezen alszik el. Este jobb, de napközben már tényleg kritikán aluli az alvási morál. Még arra is vetemedett, hogy elmondja:
- Anya légyszíves csinálj nekem tejecskét most!

A szája be nem áll. Apa a Mars, anya a Föld, ő a Vénusz, Oosika a Jupiter, Malmi a Hold. Nagymama az más, önálló kategória, máshová nem sorolható egyéb jóléti intézmény.

Beszélgetünk, hogy apa szülinapja most szombaton lesz, milyen tortája lesz:
- Nyalókás!

Ha nem akar még elaludni, és fűz, hogy maradjak ott mellette:
- Anya kössön! Nyugodtan!
És ha úgy csinálok, mintha aludnék:
- Anya légyszíves ébredj fel, kihunyjam a szemem!

Antibiotikum után

Azért ez az antibiotikum úgy tűnik, egy csoda. Az ötödik napon elállt a lány orra, mint a nyári eső. Egyszerűen semmit nem tudok belőle kiszívni. Cserébe viszont az este berámolt irdatlan mennyiségű kolbászt és kaliforniai paprikát úgy kihányta, hogy csuda. Én ilyet még nem láttam, a falra hányt. Még jó, hogy nem borsót.
Átmentünk a nagyágyba aludni. Reggel arra keltünk, hogy úgy összekakilta magát, hogy a rugija elöl a melléig kakis volt. Ilyenre még nem volt példa:) Mentünk is rögtön zuhanyozni popsitörlés helyett.

Tündér módon viseli az ilyeneket, szépen meg lehet vele beszélni, hogy most akkor levesszük a pizsit, meg kitakarítunk, meg ágyat húzunk. És ha valamit nem cserélek le azonnal, rögtön reklamál, hogy "Maszatos" és nem hajlandó elfogadni, muszáj lecserélni a huzatokat.

(Épp most mögöttem játszik, rámol a guri fiókjából írószereket, és közölte: Rajzoltam a kosárra egy érdekeset. Lehet, hogy ez a tuti tipp: ha azt akarom, hogy békénhagyjon, ki kell nyitni egy fiókot, ahol eddig nem járhatott.)

Egyébként voltunk a Belvárosban metróval, az nagyon érdekes volt, nagyon szereti az aluljárókat. És a templomokat, a Ferenciek terén rögtön a templomot kellett megbámulni, igaz, hogy pont déli harangszó volt. A nagy bizományi kirakatában pedig negyedórán át bámult három Kovács Margit-szobrot. Van ízlése... Aztán a Csók Galéria kirakatát bámulta meg, továbbá a Hermész-kutat és a Vörösmarty téri szökőkutat. Ja, meg a próbababákat. Aztán állt egy néni egy kirakat sarkánál, lány megnézi:
- Nem próbababa. Igazi néni. Igazi emberke.

Nagy élmény volt még a kisföldalatti, azzal mentünk a Hősökig. Boldog kukorékolással fogadta a látványt, mikor felbukkantunk a lépcsőről és meglátta az angyalkás szobrot meg a vezéreket, rögtön teli tüdőből elkezdte sorolni, hogy árpádelődvondkondtattyhubatöhö töm.

Ma pedig ő a bézbólos kislány. Mindennapra egy tojás:)

(Kép forrása: internet)

Már megint hivatalosan beteg

Taknya-nyála folyik, éjjel hány, nem egyet, nem kettőt, elfogynak a pizsamák. Apja kiakad, kiabál. Mindenkivel. Persze ettől nem jobb a helyzet.
Most (ma reggeltől) kap antibiotikumot, de nem vagyok meggyőződve, hogy azért, mert a doktornéni tudja, mi baja van. Keresek egy fül-orr-gégészt, persze rögtön Pataki doktorbácsihoz vinném, mert benne bízom, de persze Pataki doktorbácsit nemigen lehet már megtalálni. Mindegy, nem adjuk fel.
Ja, és tegnap belázasodott, persze azonnal, abban a szempillantásban elállt az orrfolyása. Tudja azért a szervezet, hogy mit miért csinál.
Éjjel felébredt éjfél körül, elkövettem azt a hibát, hogy apát kértem meg, menjen be gyorsan, én még lekötöm a sort. Na ezt nem kellett volna, kitört az üvöltés. Visszavittem, lefektettem, elaltattam - gondoltam én, és mentem a nagyágyba. Nem telt el fél perc és megjelent. Akkor apa kérdezte, hogy itt alszik-e velünk. Buksi hevesen bólogatott. Apja mondta, hogy de ő kimegy a kanapéra aludni, mi jobban elférünk, ő meg korán kel. Mire a lány:
- Nem megy ki. El férünk.

Tündérfülű kismackó:)

Svihák

Megáll mögöttem a Honda régi sebváltó-gombjával, és azt mondja:
- Megénekelem a hajadat.

Fürdöm. Behurcolja Réka babát, kiveszi a fiókból a hajkefét, és közli:
- Fodrász vagy.

- Apa farkas. Piroska vagy. Anya vasorrú bába.

Miközben jövünk haza a piacról:
- Vénusz vagy. Anya föld.

Megbeszéljük, hogy a töklámpás teteje azért konya, mert megpörkölődött.
- Megpuszilod a tököcskét.

Pirosorrú

Kismanó orrát már csipkedi a hideg, rózsás lesz a képe séta után, de jön, rendületlenül, és játszóterezni akar. Meg boltba menni. Meg - leginkább - szobornénit nézni.

Mostanában új időszámítás vette kezdetét. Este - és ma már délután is - felkel a kiságyból és odajön a gyerekszoba ajtajába, onnan szól, hogy anya, anya. Eddig, ha letettem, a kiságyában maradt, legfeljebb ott nyikorgott. Kezd önállósodni.

Krumplilevest evett egyedül kanállal, és csak a kisebbik felét öntötte ki. Poharazgat is, egyre kevésbé önti a nyakába a vizet. Cserébe megint nem akar fogat mosni, most megint jöhetnek a kreatív ötletek, amikkel ráveszem, hogy mégiscsak mossunk fogat.

Apja megint türelmetlen (mondjak újat, tudom), de érdekes, ha rend van körülötte és ő is evett :), akkor simán leül vele kártyázni vagy építeni vagy bármit. Szóval lassan-lassan beleszokik. Persze nyomja a pénztelenség, meg a kilátás hiánya, de ezt nem kéne a kölkön levezetni. Hálistennek csak nagyon indirekt teszi, leginkább csak nem veszi figyelembe, hogy kismazsola ott van, direktben sose rajta vezeti le a raplit, és ez dicséretes.

Mindegy, ezzel majd lesz valami. Viszont az influenzaoltásról most kell elgondolkodni. Tényleg nem tudom, hogy mit kéne csinálni... Majd megálmodom.

Mielőtt elfelejtem

Micsoda rendkívüli szerencse, hogy kurkászom a neten, Gabellánál pontosan azt találtam, amire szükségem volt.

Ma a Hármashatár-hegyre indultunk volna, a Rekettyéshez próbáltunk volna feljutni. Apa jól megnézte GPS-en meg netes térképen, hogy merre kell menni, majd azzal a lendülettel felejtette el, hogy hol van, ahogy volt... úgyhogy inkább elmentünk a Hajógyári-szigetre. Éles, hideg szélben sétáltunk egy kicsit. A lány talált virágokat, amik dacoltak a hideggel, meg persze faágakat. Azonnal elkezdtük azt játszani, hogy mi vagyunk a vándorok, akik vándorbottal vándorolnak. Apa is beszállt, talált gombát meg mindenféle érdekes levelet a lánynak. Csak kicsit sétáltunk, de jólesett.

Este újabb étel debütált. Apa feltette a kérdést: kérsz tejbegrízt vacsorára? A lány határozott igent bólintott, de a szemében megjelent a kétely. Na, elkészült a tejbegríz, megkakaóztuk, megkínáltuk. Az első kanálnál még utálta, merthogy pempő, de aztán kerekedett el a szeme, és egyértelműen bólogatni kezdett, hogy igen, kér még. Teljes lelkesedéssel tolta be az arcába a majdnem felnőtt adagot, majd határozott hangon édességet kért:) Azt hiszem, sokkal radikálisabb fogyókúrára kell fognom a csapatot.

Update: voltam az újpesti kézimunkaboltban, ahol közölték, hogy deeeehogyis, nem jó Gabella módszere, mert a pomponos fonalat 2,5-es tűnél nagyobbal nem szabad kötni, mert csak úgy lesz szép feszes.

Inkább vettem 3 motring gyapjút.

Szentendre

Most mit mondjak? Duna-part, kacsák, kavicsok, macskakövek, lángos, napsütés, könyvesbolt, fajáték.

Piaci légy

Ma hosszas tárgyalásokat követően végül a Lehel-piacra mentünk villamossal. A villamos külön helyet foglal el az életünkben, legfontosabb funkciója, hogy azzal jön át nagymama, illetve azzal megyünk mi nagymamához. A buszok ehhez mérten csekélyebb fontosságúak.

Szóval elzötyögtünk a piacra, ahol eltöltöttünk írd és mondd kettő és fél órát anélkül, hogy bármi értelmeset vásároltunk volna:) Kényelmesen végigsétáltuk az összes boltokat az emeleten, és meg kell mondanom, hogy a temérdek kínai árus mind mosolygott a lányra és a lányon, az egyetlen mufurc pillantást egy magyar kereskedőnő-párostól sikerült betakarítani, akik sérelmezték, hogy a lány megnézegeti a kerámiatököket. Ne mondjam, hogy semmit le nem borít, semmit össze nem tör, semmit fel nem dönt... mintagyerek:)

Találtunk egy szuperjó kis fajáték-boltot is az emeleten, egy fiatal srác ült bent, aki egyetlen nyekk nélkül hajolt le a gitárhoz, mikor kismackó elkezdte pengetni, és elkezdett neki akkordokat fogni, hogy szép muzsikát tudjon játszani a lány... na ide fogok járni mindig fajátékért, megérdemli a srác. Sajnáltam nagyon, hogy nem volt nálam pénz és nem tudtam vásárolni. De visszamegyünk, ebben teljesen biztos vagyok.

- Kék a gitár.
- Igen, babám, kék.
- Űrhajós pizsim is kék.
- Igen, babám, az is kék.

Az eladó srác csendben röhögött:)

Kirándulgatunk

A háromnapos ünnep alatt sikerült

- egyszer egy nagy bevásárlónapot tartani, amikor is délelőtt ÉS délután is vásárolni mentünk a manóval. A lány a földkerekség legrendesebb gyereke, még ezt is bírta, inkább apját kellett felkészíteni a délutáni menetre: tudod, ott szoktunk nézegetni, legyen türelmed. Tudod, ott szokott játszani kicsit a játékokkal, megnézegeti a plüssöket, tíz perc, bírd ki légyszíves. Tudod, ott lépcsőzni szoktunk, majd segíts. Tudod, utána ki szoktunk menni megnézni a szökőkutat, csak tíz perc, légyszíves ne türelmetlenkedj. Na, kb. fél-háromnegyed órás agygyúrás után végül sikerült tökéletesen zökkenőmentesen lebonyolítani a délutáni vásárlást. A délelőttiről inkább ne beszéljünk. Az milyen, hogy a lány közli apjával, hogy ne kiabálj?:)

- egyszer felmenni sétálni a Várba. Ez természetesen az utolsó napon történt, és már ott álltunk cipőben, de még kabát nélkül, mikor apa közölte, hogy ő mégiscsak jön velünk. Mivel nagymama is jelezte igényét, megfűztem apát, hogy őt is vigyük el. Így négyen kerekedtünk fel autóval a Moszkva térig, onnan 16-os busszal fel a Szentháromság térre, és ott kezdődött a bámészkodás. A lány minden szobrot messziről kiszúr, bámulta a Halászbástyát, de leginkább a Mátyás-templom kicsi tornyán a hollót. Ahogy sétáltunk a Vár felé, egyszercsak földbe gyökerezett a lába, és beletelt fél percembe is, mire rájöttem, hogy szökőkutat lát a túloldalon. Aztán persze megnéztük a turult meg a huszárt és az egyéb fontos várkellékeket, kaptunk egy nagy perecet, aztán hazabandukoltunk.

Tegnap is elmentünk csavarogni, most az Andrássy úton mentünk, Oktogontól egészen az Engels térig (nekem ez már így marad:) ). Az Operába is bementünk, nagyon tetszett a kismókusnak, közölte, hogy "Opera jó". A maszkok és a hangszerek tetszettek a legjobban, ez utóbbiak az ajándékboltban terültek el.

Délután úgy szeretgettette magát, puszálgattatta magát a kanapén, hogy odaégettem az olajat, amit már feltettem melegedni:)

Este a kádban megint csinált hangocskát, azzal játszottunk. Egyszercsak megszólal, láthatóan forogtak a kerekek a fejében, és azt mondta:
- Anya nem tud ilyen kicsi hangot csinálni, mint Nómi, csak Nómi tud ilyen kicsi hangot csinálni.

Szabatos, csini összetett mondat. Kezdődik:)

A vegytiszta zsenialitás

Azaz mit kezdjünk az elfekvő másfél kiló kinder-mütyürrel. Ez egyszerűen Nobel-díjért kiált:

Útipárna

Leborulok a nagysága előtt. És megyek polisztirol-gyöngyöt venni.

Krumplifejű palacsinta

Kismackó tegnap nagyot alakított Patrícia szemészdoktor-néninél. Mondta a dokinéni, hogy általában 3 éves kor alatt nem sikerül jól a látásvizsgálat, mert nem tudják megmondani, mit látnak. Ehhez képest a lány egyrészt hibátlanul ismerte fel a sztereólátásos lapon az ábrákat, másrészt a többi kis kártyán, amit mutatott neki a dokinéni, mindent felismert és megnevezett, kivéve a széket meg a fenyőfát. De ezekkel sem volt gond, mert mondtam, hogy széket nem szoktunk rajzolni, fenyőfát meg nem így szoktunk rajzolni. Amint ezeket kiejtette a vizsgálatból a dokinéni, hibátlant produkált.
Kétszemes látása nagyon jó, egyszemessel sincs gond, nincs belső kancsalság és fénytörési hiba. Egyelőre minden rendben van.

Anyjánál már nem annyira, de nem megoldhatatlan. Amíg engem vizsgált a dokinéni, kismackó a nagymamával elüldögélt a sarokban, megették a túrópontot (amit imád), és elolvastak három mesekönyvet, amit előrelátóan magammal vittem. Egy másodpercig se zavart senkit a lány.

Mentünk busszal, mentünk metróval, mentünk Combinóval, hazafele meg apa elénk jött a Nyugatiba, ennyivel is könnyebb volt az élet. Különösen, hogy a lány délután nem aludt, így viszont az autóban szundikált egy gyenge félórát, úgyhogy valamennyire magához tért lefekvésre. A kádban úgy pancsolt, mint már régen, egészen a zuhanyig beterítette vízzel a fürdőszobát, mondtam is apának, mikor jött be leváltani, hogy hozzon esernyőt.

Megkérdezte tegnap a klasszikust:
- Hogy hívják a cukorkásdoboz nevét?

Egymásra ragaszt három matricát:
- Ölbe veszi!

És mondja, mondja, mondja... hálajóistennek:)

Hivatalosan is beteg

Csak épp senki nem tudja, mi baja a lánynak. Egy hete minden éjjel köhög, de annyira, hogy hány is tőle, irdatlan mennyiségű slejmek jönnek fel. Tegnapelőtt volt aránylag nyugodt éjszakánk, de ma reggel fél 7 körül átkéredzkedett a nagyágyba, és már nem aludt el, viszont a reggeli tejecske után jött az obligát köhögés-slejm-hányás. Hihetetlen technikával gyakorlatilag az ágynemű összes darabját és a pizsijét is lehányta. Szóval hiába húztam 2 napja ágyat, megint neki kellett futni.
Enni jól eszik, de a kondija baromira elment. Volt ez a jó 5 nap viharos szél, szobafogságon tartottam a naccságát, hát látszik is. Viszont két napja sétálunk megint, végigjárja az egy-másfél órát, lépcsőzget, nézgelődik, de rettentően lassan jár, nem tudom, miért. Talán nem akar zihálni, vagy nem kényelmes valami ruhája, nem tudom. Mindenesetre az biztos, hogy amikor megyünk majd végre ortopédiára, akkor bemegyünk a neurológiára is.

Ma itt volt az ideális bébiszitter és élete párja, sajnos nem e minőségben:) de azért jókat játszottak, gyakorlatilag el tudtam mosogatni, ágyat tudtam húzni, el tudtam pakolni, mindezt baráti látogatás ürügyén. Király volt:) Vacsorát ma apa főzött, na miért is kellett mosogatnom... ugye?:) De jó volt, sütöttem bögresütit, csak épp nem bögrében, hanem tálban. Azért úri dolog, hogy negyedóra alatt kész a sütemény. Lány úgy bepofázott belőle, hogy nézni is öröm volt. De előtte rendesen evett a gulyásból is. Mostanában az megy, hogy ha a falatot előtte valakinek odakínáljuk (kindertojásos lovacskának, macinak, törpinek), akkor utána hang nélkül bekapja. Így elég sokáig ki lehet húzni az édességet.

Rákapott a "nem"-re, pusztán a nem kedvéért. Tartok tőle, hogy ebben apja jelentős mintát szolgáltat. Majd megpróbálok vele beszélni, de most elég nehéz, gyakorlatilag nem múlik el nap anélkül, hogy legalább egyszer össze ne kapnánk. Pedig igazán béketűrő vagyok (majdnem azt írtam, békatúró). Talán pont ez a baj. Mindegy, ez is elmúlik egyszer...

Sose adom fel

Nyilván még egyetlen kötött dolgot se fejeztem be, amit elkezdtem. Most épp kész van egy poncsó, amit viszont fel kell fejteni, mert semmilyen mérete nem jó. Azt is eldöntöttem menetközben, hogy a fonalból mellényt vagy pulcsit kötök, mert a poncsó egyelőre marhaság. Aztán van egy majdnemkész-eleje meg majdnemkész-háta egy pulcsinak. Aztán elkezdtem egy fehér sálat. Most nem beszélnék apa kb. 5 évvel ezelőtt kötni kezdett pulóveréről, mert nem tartozik ide (és mert nem a kötős kosaramban van, hanem a szekrény aljában).

De ezt a sapkát megkötöm, meg én:)



(forrás:itt)

Pöttyös

Mióta a lány beteg, gyakorlatilag kizárólag babatejecskén és túrórudin él. Kecsegtethetem én virslivel, főzelékkel, rizzsel, vajas-mézes kaláccsal, zsömlével, almával, banánnal, és itt még az egész kamrát felírhatnám, gyakorlatilag kizárólag túrórudit és kindertojást kér.

Persze kap.

:)

Szobafogság

Krumplifül kisasszony még mindig taknyos, anyjához hasonlóan. Apja már nem taknyos, csak néha trombitál egy-egy irdatlant, éjjel meg egetrengetően horkol. Azonkívül felvette azt a nyájas szokást, hogy álmában szó szerint rámhengeredik. Ezt akár kedves ragaszkodásnak is vehetném, ha ilyenkor nem a hátán feküdne és nem lenne olyan nehéz, mint a sár. Na jó. Akkor mégis inkább kedves ragaszkodásnak veszem:)

Kismackó egyre tisztábban beszél, bár tegnap jól megnehezítette a dolgunkat, egyfolytában a szomorú béékáról értekezett. Félórába és szerencsésen megválasztott Kaláka-lemezbe telt, mire rájöttem, hogy nem béka, hanem birka az, ami szomorú, és itt már sínen voltunk.

Enni nem nagyon akar, már megint bukizott rengeteg slejmet, délután is, éjszaka is. Marad a tejecske meg a túrórudi, szerintem azt még álmában is képes lenne enni.

Este beszélgetünk állatokról, és hogy mit esznek:
- Nyutyi, nyutyi.
- És mit eszik a nyuszi, babám?
- Jókahutyit!

Tehát, tankönyvírók, hegyezzétek ceruzátokat: a nyúl rókahúst eszik.

Már megint ezer éve

De nem baj, mert a csajszer egy tündér. Persze most megint olyan taknyos, hogy nem lát ki a fejéből, ráadásul most meg is túráztattam az egészségügyben, ami egy röhej és önmagában külön puffogást ér meg, de ezzel együtt egy tündér.
Higgadt, nyugodt, a legnagyobb hisztije az, hogy fejhangon rikkant kettőt, majd alaposan körülnéz, aztán megfontolt tempóban odaveri a fenekét a föld kiszemelt pontjához. Ha megkérdezem, hogy megcsípte-e a hisztikígyó, bólogat. Ennyi. Ja, meg anaanaanaanaanaana és anaöbeanaöbeanaöbe mantrák végnélküli ismételgetése. Ha megkérdezem, miért kell ölbevenni, jön a válasz: azért.
És vigyorog.
16 kiló, 96 centi, már kezd néha elszakadni a földtől, de igazából akkor szeret levegőben lenni, ha a vállamra kapom és dobálom. Apát sajnos nemigen lehet rávenni ilyen játékokra, pedig inkább az ő erejének valók.
Anya kicsukja vagy kihunyja a szemét, ha a lépcsőházban ég a lámpa - este van vagy esteledik. Mondja, mondja. Most sír, megyek orrot szívni.

Gondolatebreszto bejegyzest olvastam Brunnhildenel . Nem allom meg, hogy ide ne valaszoljak.

Beszelni, beszelni, beszelni. Nem tudom mar, melyik okos ember mondta, hogy amig beszelgetunk, addig legalabb senki sem lo.

Judit reakcioja ott a fidelio-forumban igen adekvat volt, tetszett: rogton hozott nem is jelentektelen ellenpeldat:) ez egy korrekt reakcio:)

Ami pedig magat a kommentart illeti: ha levonom belole a netto zsidozast, meg kell allapitsam, hogy a joember nem jar messze az igazsagtol. Baratunk batyja el Nemetorszagban 10egynehany eve, a draga lelek zsido _es_ meleg, es tenyleg ugy bannak vele sokszor, mint a himestojassal, kinosan ugyelnek ra, hogy minimum egyenlo elbanasban reszesuljon, ha ugyan nem pozitiv diszkriminacioban. Azert a 30-as - 40-es evek derek Nemetorszaga es annak dicso vezetese sokat tett azert, hogy a mai Nemetorszagban kollektiv buntudat uralkodjon... (termeszetesen levonva az ujra meg ujra felviragzo, am szerencsere viszonylag kisletszamu neonaci szervezeteket).
Egyebkent meg nehez kenyer ez: egyreszrol ott az erintett tarsasag valoban rettenetes es szanando stbstbstb tortenelmi sorsa, amit kulturember termeszetes modon igyekszik toleralni, aterezni, kompenzalni - ki-ki vermerseklete szerint. Masreszrol viszont ott van az erintett tarsasag erre a kollektiv buntudatra/rosszerzesre igenis apellalo, identitasat fennen lobogtato es ezzel bizonyos fokig provokalo magatartasa, ami neha tenyleg bosszanto tud lenni. (Zsido csaladba es barati korbe bekerult gojkent nekem mar szabad ilyeneket mondanom, kulonos tekintettel, hogy ok maguk is szoktak mondani:))

Valahol minden kisebbseggel ilyesmi miatt lehet nehez. Barmelyik elnyomott kisebbseg tagja teljesen johiszemuen, de teljesen rosszhiszemuen is hivatkozhat arra, hogy o kisebbseg tagja, es ezert az altalanosan kovetendonek itelt normak szerint mindkettovel himestojaskent kellene banni, csakhogy ez pont nem segiti elo azt, amit en igazan kovetendonek tartok: kinek-kinek erdemei szerint. Kisebbseginek lenni nem erdem, hanem allapot. Kisebbseginek lenni nem bun, hanem allapot. Egy attributuma az embernek, de csak egy a sok kozul. Tulajdonkeppen az a bosszanto,hogy egyaltalan foglalkozni kell ezzel.

Pött

Mert már van:
pött (pötty)
gömb
gomb
lámpa
nött (ez a zutty)
hinta
minte (mentő)
hövó (fúvóka)
kannt (kint)
bánt (bent)
ááká (erkély)
láb
kza (keze)
poca
popó
kaka
pata (pisi)
kööte (körte)
dnna (dinnye)
cöpö (cipő)
kőt (kulcs)
nötö (motor)
baca (bicikli)
öv
kantt (kantáros nadrág)
könn (könyv)
hnö (süni)
bolt (borz)
Aga (Ági)
Pata (Peti)
nanna (nagymama)
naapaa (nagypapa)
kalla (csillag)
hod (hold)
napa (nap, napernyő, néha labda)
áánya (ernyő)
ott (ott, itt)
kád
tölö (töröl)
jgge (jegesmaci)
hökö (fóka)
nna (maci)
kutta (kutya)
haannya (hangya)
lapa (lepke, repül)
laapa (labda)
nada (nagyágy)
knya (konyha)
kany (kenyér)
tömmm (zsömle)
tá (tej)
koko (csoki)
ótó (autó)
Öökö (Orsika)
kopp (gesztenyeemberke)
kopp
káp (kép)
hát
hll (fül)
hal
hja (haja)
hme (szeme)
dől (gyúr)
kele (keleszt)
ág (ég)
kák (kék)
paja (piros)
nőd (zöld)
lala (lila)
hága (sárga)
nöko (zokni)
nögyo (mogyoró)
bada (bagoly)
ölö (oroszlán)
bamba (bömböl)


De ha ezt két nappal később írom, biztosan több jönne össze:)

Kispiskóta

Mászkál, már-már szalad, és folyamatosan mondja a mantrákat: ana-apa-ana-apa nanna kolokolokolokolo labalabalabalaba tött tött tőőő hamma kaa paa, továbbá a betűkkel nem rögzíthető hangok.

Megkapta a másfél éves oltást, nyilván majdnem kéthónapos késéssel, merthogy állandóan taknyosak vagyunk, pingpongozunk a bacikkal. Már mély vízben fürdik, fogat is hajlandó mosni hagyni, mióta elővettem a nyuszis fogkefét (Oral-B Stages, hát mi más), és sírva fakad, ha elhallgat a muzsika. Olvas, mászkál, legózik, és rág, rág, rág a végtelenségig. A zöldbabfőzeléket kézzel eszi, mint ahogy megpróbálta a paradicsomos káposztát is, de az nem ment, úgyhogy nem is kellett. Rákapott a csokira, de naponta csak egyszer 2-3 kocka Kinder az engedélyezett, azt boldog arccal elcsócsálja, majd eszi tovább a főzeléket.

A haja bongyor, az álla tokás, a keze-lába apjáé, de a tekintete sokszor anyjáé - de egyre többször saját magáé.

Nagymamát imádja, nagypapát és Petit megjegyezte, a világ többi részével egyelőre folyik az ismerkedés.

Anyja szeme fénye.

Sose tudhatom, mire lesz ez még jó:)

Your rainbow is shaded blue and gray.

 

 

 

 

 

 

 

Find the colors of your rainbow at spacefem.com.

Kis lépés az emberiségnek...

Kiskompót ma két hatalmas haditettet is véghezvitt.

Nagymamánál csöveztünk délelőtt, mert itthon áramszünet volt/rég voltunk nagymamánál/nem volt kedvem főzni/nem tudtam más programot kitalálni (nem kívánt törlendő). A manócska rendkívül jól érezte magát, bolygott ideoda, pingvinezett, játékosládázott, csavarhúzózott, ült nagymama konyhapultján és félig főtt zöldbabot szemezgetett. Aztán jól beebédelt nagyapa karfás ebédlőszékéből, amiben két párnával emeltük meg, kapott gyümölcsöt és csokit is a rakott zöldbab után, és mielőtt hazaindultunk, a nagyágyban dúló pelenkázás közepette elmondta első mondatát: ott a lámpa. Persze babanyelven, de ez egy teljesen tényszerű, rendben lévő, korrekt közlés volt.

Aztán hazajöttünk, nagymamát is áthurcoltuk, hogy őrizze kismackót, míg apja-anyja vásárol. Délutáni alvás után nagy játék, kis vacsora, és éppen fürdésbe indulás előtt megtörtént, aminek meg kellett már történnie: kismanó a padlóról a semmi közepén felállt. És megint. És megint.

Kismackó másfél éves és egy hónapos.

Tücsökfül

Reggel felébred, megtalálja a hajpántját, felteszi, majd szétcsapja a kis karjait és felkiált: Gyöööö :)

Este lefekvéskor a mindent kitalálunk, hogy ne kelljen még ágyba menni c. műsor keretében az állatkás papírban rámutat a jegesmacira és közli: jegge (h)alla laab(d)a - azaz: jegesmaci, halat eszik és labdája van.

Meg kell zabálni.

Ezeréve

Ennyi ideje írtam utoljára, pedig Kiskompótról is lenne mit értekezni. Elindult, már-már szaladna is, de szigorúan csak beltérben, ellenőrzött körülmények között, ajtón kívül szigorúan anya kezén fityegve tud csak létezni. Kivétel a játszótérről hazavezető út, de semmi esetre sem odafele, csak hazafele irányban és csak bizonyos szakaszokon.
A bővülő számú és exponenciálisan bővülő jelentésű egyszótagos közlések helyét átveszik a kétszótagosak, ezek formailag nemigen különíthetők el (magyarul: minden nattaa), viszont mindent tudnak jelenteni, madártól az ejtőernyőig.
A bogyólánynak még mindig habos a feje, és még mindig vöröses, apja rendkívül nagy boldogságára. (Jó, az egész családéra.) Egyre többet igényli a társaságot, igényli a mesét, de leginkább a beszélgetést. Mostanában sokat jártunk el, de muszáj kis pihenést beiktatni, mert közepesen nyűgös lesz, ha sok a nyüzsi.
Megvolt az első antibiotikum is januárban: rusnya hörghurutot nyaltunk be, többnapos lázzal egybekötve. Először volt olyan beteg kisnyuszi, hogy átszundikálta gyakorlatilag az egész napot, és egész nap mesélni kellett neki meg tutujgatni kellett. De hangja akkor se nagyon volt, csak csendben szenvedett. Nagymama nagyon ott volt a szeren, a legnehezebb napján ő tutujgatta át.
Apa kezd megbirkózni azzal a kihívással, hogy van egy gyereke, kezd kitörni köztük a kölcsönös imádat, most már jókat randalíroznak a szőnyegen. Apa a passzív játék híve: lefekszik a szőnyegre és hagyja, hogy manócska összevissza megmássza:)
Meló kevés, házimunka közepes, gyerekkelfoglalkozás sok, panasz nincs:)