Csavargó

Két nap szobafogság után (anya nem volt ott a szeren, csak azért) a kisasszony már nemigen akar járni az utcán. Őszintén szólva fogalmam nincs, mi a baja vele, állandóan ölbe kéredzkedik. Én értem, hogy hazafele álmos, de hogy odafele is, az enyhe túlzás.
Azért egy óriási felfújható hóemberrel még le lehet kenyerezni, azért hajlandó akár egy fél sarkot is gyalogolni.
Ma megint nagymama volt a nap fénypontja, nála szedte szét a lakást. Egy ajándékba adandó toboz alakú mécsesről is letört egy pikkelyt véletlenül, de aztán mondtam neki, hogy ez is egy titok, vigyázni kell rá. Ja, mindezt azután, hogy reggel egy üvegangyalkát már leaprított itthon. Sebaj, gondolta Boribon, van még elég:)

Annyira érdekes nézni, hogy nő. Már a nagyszékből eszik, eszébe se jut beleülni az etetőszékbe. Már nem jelenti be, mit csinál, csak csinálja. Például rámol. Királylányt a hi-fi szekrénybe, gyurmát a pokrócba, aprójátékot a szőnyeg közepére. Ha eszébe jut valami, gondolkodás nélkül törtet utána. Kezdi felfedezni a páros lábbal ugrálást, bár a földet egyelőre még nem hagyja el. Mászik mindenhova, akrobatázik, karácsonykor szerintem már a szekrény tetejéről kell lehalászni. És nekem ezzel áll éles ellentétben az, hogy az utcán nem akar mászkálni. Persze lehet, hogy csak boltozni nem volt kedve.

Van már sírás, van már hiszti is, de szerencsére minimális. Mikor apa meg nagymama vitatkoztak, akkor volt először, hogy a feszkó miatt tört ki rajta nagy sírás. Persze azt mondta, hogy azért sír, mert nem sikerült a gyurmakoszorút betenni a gyurmasütőbe. Így hát előkajtattunk egy jó kocka dobozt, és abból lett sütő, amibe már belefért a gyurmakoszorú. De igazából a feszkót érezte meg, az jött ki rajta. Ma meg feltettük a kérdést, hogy nagymamával megy tovább vagy velem a boltba. Nem válaszolt, így hát eldöntöttük, hogy jöjjön velem. Bementünk a boltba, de mire beértünk, eltörött rögtön a mécses. Nagymama megmentette a helyzetet, látta, hogy sírva fakadt és bejött, és megbeszéltük, hogy akkor inkább nagymamával akar menni. De kismókus, nem mondja, csak sírva fakad. Meg kell tanulgatni ezeket még.

Most nagymama a békesség szigete, úgy fest. Nem véletlenül, én se vagyok nagyon békés, apja meg persze sose az. Meg hát nagymamánál mindig mindent szabad.
Igazából az az érzésem, hogy most kezdjük tanulni a hárman létet. Apa mostanában kezd belefolyni aktívan az életünkbe, és a lány is mostanában kezd effektív ragaszkodást mutatni, aktívan kérni apja részvételét az életében. Csiszolódgatunk, de nem megy könnyen. De nem a lány miatt, hihetetlenül jóindulatú és együttműködő, minimális a dac és a hiszti. Akarat van, de nem toporzékolva ragaszkodik a dolgaihoz, és meg lehet vele beszélni mindent. Szóval rajta nem múlik.