Immár a nyáron harmadszor megint balcsizunk. A változatosság az előzőekhez képest, hogy a kisasszony nemigen akar enni (mondjuk ezt annyira rettentően nem bánom), és kizárólag velem akar aludni. De nem ám csak úgy simán, hanem közli, hogy nagymamával akar aludni, majd nem hajlandó. Kijön, hogy "beszéljük meg anyával", és tényleg, kiülünk a kanapéra, és megbeszéljük, hogy miért nem alszik. Eddig a "mert nagymama állandóan forgolódik-pörgölődik" válasz dominált, miközben tudom, hogy nagymama szentségnek tekinti az ivadék alvását, tehát moccanatlanul szenved, míg a kisasszony pörögve-forogva próbál elaludni. Azt hiszem, ezt hívják projekciónak a szakirodalomban:)
Egyébként meg vidáman sikogatva köszönti a tarka hintát, a homokozót, a játszóteret, Gyuri bácsit, a patakpartot és az egyéb, immár jó ismerős tereptárgyakat. Sőt, van egy olyan halvány érzésem, hogy most már olyan jól ismeri ezeket, hogy kicsit unja is, úgyhogy próbálunk majd új izgalmakat keresni.
Nekem munka szempontjából mindig jó kabala volt, ha lejöttünk a Balcsira. Úgy tűnik, most már túl is teljesítettük a tervet: a következő egy hónapra jó félévnyi-évnyi meló esett be...
Akkor - három évvel ezelőtt - csak elképzeltem valamit, hogy milyen lesz majd. Hogy majd babusgatom, dédelgetem, ő egy angyali babus lesz, aki szopik, büfizik, édesen gagyarászik, aztán elalszik, és milyen szuper lesz minden.
Persze a nagy ábrándozás közben azért aggódtam: gest. diab., magas vérnyomás, közepesen flegma orvos, túlaggódós nagymama, riogatós sógornő, morcos pár, sok munka - ezek mind együtt, meg persze a saját, gondosan még saját magam elől is eltitkolt aggodalmaim terhességet csináltak a várandósságból. Pedig szavam nem lehet, mert nem kínzott meg: semmi reggeli hányás, émelygés, derékfájás, kívánósság, semmi nem volt az égvilágon. Épp csak valahogy valószínűtlennek tűnt, hogy ez az állapot véget fog érni.
Aztán drámai hirtelenséggel véget ért, mikor Zs. doktor szerdán közölte: holnap műtünk. Pánik, konzultáció, aztán beletörődtem, hogy biztos oka van, amiért holnap és nem hagyja még a 40. hétig menni (ma azt mondom, kár volt, simán kibírtuk volna még egy hétig, de ez a nagymama és a kettes villamos esete). És csütörtökön reggel jött az infúzió és a bizonytalan várakozás, tudtam, hogy nem én leszek az első, de nem tudtam, mikor kerülök sorra. Aztán fél 12-kor rajtaütésszerűen jött a műtősfiú, hogy rajta.
Apa még az előkészítésre bejött volna, de úgy siettek, hogy mire apa megkapta volna a zöld ruháját, addigra engem már toltak ki a szülőszobáról át a műtőbe, csak útközben tudtunk integetni egymásnak. A szülőszobán éppcsak annyira tették fel a CTG-t, hogy megnézzék: van szívhang, már hadarni kellett egy fiú- és egy lánynevet, és már fel is feküdtem az ágyra. Aztán a műtőben a hátbaszúrás, spinális érzéstelenítéshez, ami nem hatott. Ennek senki nem örült. Vártunk, vártunk, aztán azt mondták, inkább altatunk.
Aztán gurulok a hordágyon, fáj a hasam, ott van apa, nagymama, Zs. doktor, és az első kérdésem, amiről már én is tudok, az volt, hogy felsírt-e. Mondták, minden rendben. Megkönnyebbültem, de még csak mechanikusan, túlságosan törődött voltam. Délután 5-kor hozták be a kórterembe, mondták, hogy Noémi keresi az anyukáját. És ott volt a pici, vékony, kerekfejű kicsi baba, akit a karomba tettek, és csak ott szuszókált rajtam a piros királylányruhában. Én meg mozdulni se tudtam hozzá. Csak néztem, ahogy szuszog. Emlékszem apja rémült arckifejezésére, mintha azt mondaná: úristen, és most mit csináljunk vele?
Aztán csak-csak hazajöttünk, csak-csak kezdtünk vele valamit, elkezdtünk összeszokni, és kiderült, hogy a miénk a világ legjobb gyereke. Nem hisztis, nem nyűgös, nem ad okot semmiféle szokásos aggodalomra - de azt csak találgatjuk, hogy mi lakhat abban a bodros buksijában, mert egészen biztosan jóval több, mint ami kifelé látszik.
És most itt van, apa tündére, anya szemefénye, nagymama csillagavirága és kenyerespajtása, Ootyika barátnője és eseti vigasztalója, Gyuri bácsi pótunokája, Tanti közelében az első gyerek úgy közelről, aki megmutatta neki, hogy az embergyerek is lehet élvezetes ... még ki mindenkit fog tanítani és mire?:)
Itt van, ugrabugrál, csacsog, versel, dúdol, rajzol, pakol, dobál, szór, pancsol, kacag, toporzékol, és úgy általában jelzi, hogy itt van, és számolni kell vele.
Nagymama felveszi a szemüvegét, indulunk.
- Amikor a nagymama felveszi a szemüvegét, olyan, mint a vakond.
(Nem véletlenül mondja)
Nagymama ül a kádban, mossa az arcát, és becsukja a szemét.
- Amikor így becsukod a szemed, olyan vagy, mint a fáraó.
- Nagymama feneke olyan, mint a tulipánhagyma.
(Ez még dekódolást igényel)
- Edit, te hány éves vagy?
Edit szégyellősen hímez-hámoz, nem akarja bevallani, valami válasszal elütjük a kérdést, de ezt nem lehet következmény nélkül, mert a kisasszony reakciója:
- Szépen vagyunk!
Vacsora, nem nagyon eszi a husit.
- Kicsim, egyed a husidat.
- De valaki eszi.
- Edd nyugodtan, az a te husid, senki nem eszi el előled.
- A legyek!
Komoly számú percet el tud tölteni a tükrös paplanhuzatban. Van, hogy csemcsegő hold, van, hogy kisbaba, van, hogy királylány, van, hogy menyasszony. Játékkedvben és fantáziában nincs hiány:)
Natúr fenyő, fedeles homokozó az OBI-ból, 1m x 1m: 9 900,-
Sadolin alapozó 2 l: 2 600,-
Sadolin mahagóni vastaglazúr 1 l: 2 400,-
1,5 m geotextil a homokozó aljába, hogy a homok ne folyjon szét mindenfele, csak a vizet engedje ki: 500,-
4 fenyőléc, amivel rögzítjük a geotextilt (szög volt itthon): 1 200,-
Apa benzin- és autópályamatrica-költsége, mivel motorral lejött vasárnap és összerakta a homokozót (egyedül nem tudtam volna): 8 000,-
3 zsák (75 kg) homokozóba való homok: 3 900,-
Egy doboz szög, amivel az egész homokozófedelet végig kell szögelni, mert ha csak megfogom, hogy levegyem a homokozóról, minimum 2 deszka a kezemben marad: szerencsére van itthon
A gyermek mosolya, amikor közöljük, hogy kész a homokozó és mehet bele játszani: lásd a címben:)
(De szégyen és gyalázat, hogy tízezerért nem voltak képesek normálisan összekapcsozni azt a rohadt tetőt, hanem itt kell cseszni a rezet minden egyes alkalommal. Amíg mérgemben végig nem szögelem az egészet.)
Naphosszat ezt hallgatjuk. Kisasszony leül kis piros székébe, feszült figyelemmel bámulja a rádiót/muzsikát, és gyakorlatilag memorizálja a dalokat. Aztán beül a hintába és elkezdi mondani. Mesél is, saját fejből.
Ma viszonylag passzív nap volt, gyakorlatilag semmit nem csinált, leginkább aludt. Azt hiszem, a kullancsoltás dolgozik benne, de talán már itt a vége. Délutánra már egész jól megéledt, volt nagyágyon ugrálás, de leginkább bagolydoktoros játék a nagymamával. Ennek keretében nagymama a nagyágyon pihengetett, a lány meg gyógyította. Nagyon édes, ahogy kézrátétellel gyógyít. Cirógatja nagymama valamelyik kézreeső testtáját, komoly, koncentrált arccal. Aztán közli: - Eltörött a szárnyad, de már meggyógyult.
Hintázunk este, odalátszanak a vonatok. Már sötétedik, a vonatokon felkapcsolták a fülkevilágítást. Arról beszélgetünk, hogy amikor nagymama csak egy napra ruccan le a Balcsira, akkor ilyen vonattal szokott hazamenni. Feldolgozza a hallottakat: - Nagymama is utas. - Igen, fülike, nagymama is utas olyankor. - Amikor nagymama felveszi a szemüvegét és utazik, olyan, mint egy vakond.
Mostanában az esti fürdés után nagymama is megfürdik a lány vizében. A lány ül a wc tetején, törölközőben vagy köntösben, és instruálja nagymamát: - Játsszál! - Babám, én nem szoktam játszani a kádban, én fürcsizek. - De játszhatsz a kishajóval. A játékkal is játszhatsz. Játsszál! Pancsizz!
Este befekszenek a nagyágyba, még hallom az altató beszélgetést: - Jó volt a doktoros játék. Jót játszottunk. Játsszunk máskor is ilyet!
Kezd másképpen beszélgetni, másképpen közölni. Már megjelenik, hogy örül dolgoknak, örül, hogy lejöttünk, örül, ha örülök. Hogy szeret vagy nem szeret valakit vagy valamit. Rengeteget kell mesélni neki, és nem ám a könyvbeli meséket, hanem mindig ki kell találnom valami újat. És lehetőleg meséljem tovább, amit kitalálok. Pechemre most a Charlie and the numbers-sorozat a nagy kedvenc, és mindennap többször el kell mesélnem - tehát ki kell találnom -, hogy mit is csinál most éppen a One. Meg a Two. A Three meg a Four meg a Five. Ésígytovább. Sajnos Popról és Pizről ezügyben már teljesen leszokott, pedig az könnyebb lenne, mert azok csak ketten vannak:)
