Jön a tavasz, jön, jön, jön

És hálajóistennek kisasszonkának nő a szabadlevegő- és a mozgásigénye. Már most látszik, hogy délelőtt ÉS délután is le fogunk járni. Persze innentől kezdve erősen kérdésessé válik, hogy lesz-e vacsora meg ebéd meg tiszta bugyi.

Ettől persze még vidáman bóklászunk a világban, tegnap pl. a Népszigeten voltunk, barátkoztunk a kecskékkel. Nem nagyon. Nem közelről. Amint egy kecske megközelítette a kerítést, a lány rögtön közölte: menjünk innen. De ilyen könnyen nem adom ám:) Viszont árokban bogarászni, apával kukabúvárkodni, virágot szedni, faágacskát szétcincálni, bogarakat nézegetni mind nagyon szeret.

A játszótér is egyre nagyobb kedvenc, és kezd már társadalmi életet is élni. Ma például a homokozóban a kölcsönadás-kölcsönvétel problémakörét jártuk körbe. Először is minden homokozójátékát szépen egyesével kölcsönadta egy másfél éves kislánynak, majd elindult, hogy ő is kölcsönkérjen. Ebben kevesebb sikerrel járt, mert egy, az asszertációs korszak kelletős közepén járó és nemigen kommunikálós kisfiút nézett ki magának, aki persze füle botját se mozgatta. Pedig a lány nagyon illedelmesen kérdezte, ahogy tanítottam, hogy kölcsönkérhetem a lapátot? De nem jött válasz. Így továbbvándorolt és kikötött a csúszdán, mindenki megelégedésére.

Beszélget, megszólít másokat, pechjére általában nagyobb gyerekeket, akik nem foglalkoznak a dedósokkal, vagy kisebbeket, akik még nem tudnak beszélni. De nem adja fel, próbálkozik: gyerekkel, boltosnénivel, szembejövő bácsival, akinek megmutatja a pörölycápát, és persze a foglalkozásokon már mindenkivel. Ma teljes volt az extázis, mert kiderült, hogy pénteken van nyílt nap a Meseoviban, és már lelkesedésben ég, hogy megyünk oviba.

Tegnap hajnali negyed 6 körül éktelen robajra és sírásra ébredtem. Kiskukk átjött, és szokása szerint megállt az ágyunk mellett, a fejét ráhajtotta, hiszen ilyenkor félig alszik.
Na most nem félig. Elaludt, és a nagy alvásban beesett az ágy és az éjjeliszekrény közé. Szerencsére gyorsan megvigasztalódott, mikor mondtam, hogy jöhet közénk aludni... engem rögtön elkezdett kitúrni, meg amúgy is felébredtem, úgyhogy betámasztottam a paplanommal, és otthagytam apjával. Édesdeden aludtak együtt még vagy 3 órán át:)

Sportszerda és lusta csütörtök

Szerdán erős napunk van, délelőtt tánc, délután torna. Mondjuk jobban örültem volna, ha ez a két foglalkozás két külön napra esik, de ha ez van, hát ez van.

Mackófül tegnap nagyon formában volt, mintaszerűen, gyönyörűen mintegy előtáncolta a lépéseket, és igen, már mindegyiket tudja, csak nem feltétlenül akkor és abban a sorrendben, ahogyan kell. Kevesen voltunk, és az a kevés gyerek is megérezte a tavaszt, szétszaladtak, mint a pincebogarak, de nem volt baj, mindenki nevetett. Tánc után elsétáltunk a legújabban felfedezett játszótérre, ahol a kisasszonyka már egyedül hintázgat a nagyoknak való hintán, homokozik, és végre találtunk egy olyan libikókát, ahova kényelmesen tudok vele felülni, nochdazu még én is élvezem:) És ott a legszuperebb játék, a hullámvasút. Egyszerűen isteni, mindketten rendkívül jól szórakozunk:) Fél kettőre értünk haza, épphogy ebédeltünk valami teljesen jelképeset, és már hajtottam az ivadékot ágyba. Sajnos szűk egy órát alhatott csak, mert mentünk Cilihez. Villamosra fel, anya zsebébe pörölycápa, lány fejére kalózkendő, és már robogtunk is. A siker ma leírhatatlan volt, de azért próbálkozom: a kisasszony megtanult leugrani a puffról, és saját kérésére felmászott a bordásfalra! Világszááám! Torna után még egy meglepetés várta, nagymama leugrott a művházba, úgyhogy a kisasszony talán gyorsabban futott kifele a teremből, mint befele, pedig ez ritka.

Ma viszont teljes a lustulás, dől jobbról balra, mint a krumpliszsák, úgyhogy inkább délben elvittem aludni, egy hang nélkül bújt apa paplanjába és azóta is horpaszt. Valami nagy mínusza lehet.

Na végre

ezt is tudom. Megnyugodtam, van még időnk:)

Kisasszonka ma állati kalandokban vett részt. Állatkertben voltunk ugyanis, és a nagy perecezés (nem perecelés) közben megjelentek a kacsák. A szemtelen éhenkórász fajtából. Kiksike kezdett nekik tétován mikroszkopikus morzsákat dobálni, de túl lassúnak bizonyult, és az élelmes (megjegyzem, nőstény) kacsa egyszercsak kicsippentette a kezéből a falatot. Nem lett belőle sírás, de azonnal menni akart tovább:)

A babazsiráf nagyon édes, tényleg akkora, mint én vagyok (nem keresztben). Vicces, ahogy ágaskodik, hogy felérje a nagyok szénásvödrét, de nem éri el.



Az orrszarvúaktól viszont nagy tempóban jöttünk ki, mert kisasszony közölte, hogy nem szereti őket. Bezzeg a tüskés egereket... jó, azok mondjuk mutattak is valamit, fel-alá rohangáltak, szaltóval vetették bele magukat az ételes tálba, szóval az jó balhé.

Aztán hazafelé indulva épp elkaptuk a délutáni fókashowt. Érdekes, hogy először ott is rájött, hogy menjünkhazamenjünkhaza, de aztán elbűvölte a fókák mozgása, meg hogy ugattak, meg tapsoltak, meg locsoltak, szerintem este nagy fókázást fog csapni a kádban.

Csak tudnám, mitől lett ilyen félős.

Az új generáció

Táncházba jár velünk egy kisfiú. A nagymamájával. A nagymama kezén szolid, cseh üveg kásagyöngyből font piros-fehér-zöld karkötő, egy-egy szál, finom, apró.

A kisfiú motorjának lámpájára ragasztva akkora Nagy-Magyarország matrica, mint a tenyerem.

Mit nekem dr. Oetker

... ha egyszer valaki megírta a tutit?:)

Az atomkenyér óriási siker volt apa köreiben, konkrétan melegen helyben felfalta a felét. És ez még csak az első, alulról odaégett, jénaiba ragadt, felvésendő, felül kormosra grillezett, bevágatlan tehát laposan maradt darab volt... A másodiknál már uralkodott elcsöppenő érdeklődésén, bár azért ha azt a hangot, amit a sütőbe nézve kiadott, eladnánk pornóeffektnek, vagyonokat keresnénk. Holnap jön a kilós vekni próbája (már ha lesz lelkesedésem még ma éjjel bekeverni).

Kisasszonka remekül tolja, bár érdekes, hogy valahogy mintha a mozgásigénye a nulla felé tendálna. Ez alól kivétel volt a tegnapelőtt, amikor is szerény 3,5 óra délutáni alvás után kb. félórát rohangált a nagyszobában fel-alá, és közben visítozott, hogy ő a zúdulós pingvin (értetlenek tanulmányozzák a Baby TV kínálatában a Pim&Pimba c. sorozatot). A szája viszont be nem áll, pláne, mikor pisilünk és társalgunk.

- Anya, mi ez a hang?
- Kisrepülő. Annak van ilyen mélyen morgós hangja.
- Nem szeretem. Ne legyen kisrepülő.
- Akkor megcsiribázzuk. Csiribá, menj el, kisrepülő!
- Nagyrepülőket is megcsiribázzuk! Nagyrepülők, menjetek a repülőtérre!
- Csiribá, nagyrepülők, menjetek a repülőtérre!
- Helikoptereket is! Helikopterek, menjetek a helikoptertérre!

- Nagymama mit csinál? Fürcsizik!
- Nem, kicsim, délután fürcsizik, aztán vacsorázik, ilyenkor este már beszélgetnek [Bükfürdőn a barátokkal a szállodában].
Mély meggyőződéssel:
- Nem. Vacsorázik. G. dédpapa és G. dédmama is vacsorázik. Már nem az égben vannak, hanem hazamentek és vacsoráznak.

- És tudod-e babám, hogy ki jön haza pénteken Angliából?
- Oootyika meg Maaami. Kígyó meg iguána. Maaami kígyó, Oootyika iguána. Nincs hajuk. Egyiknek sincs haja. Iguánának karmos lába van, meg tarajaaaaa!

Fürdés közben a zuhanyt beakasztja a kád kapaszkodójába, és azt játssza, hogy a békák átugrálják a zuhany csövét:
- Ez most a kötél. A béka a zsonglőr. Légtornász! És ez kötél. Meg csúszda.
És természetesen lecsúsztatja rajta a békát.

Ébredések

Délutáni alvásból:
- Szia bálna! Hozok neked málnát! Majd megmondod, hogy ízlik-e vagy sem.

- Anya, most pont úgy nézel ki, mint a fánkocska.

Alvás

Reggel megáll a nagyágy mellett, és az arcomba suttogja:
- Kelj fel!

A délutáni alvás - merthogy nálunk kizárt, hogy bárki is délben aludjon - szinte kizárólag a nagyágyban zajlik. Rituálisan leengedjük a redőnyt, felkapcsoljuk a kislámpát, olvasunk egy - vagy két, vagy három - mesét, vagy közben, vagy utána megiszik egy deci tejecskét, aztán lámpaoltás és fejére húzza apa paplanját. Még olyan 5-10 percig hallom, hogy motoszkál, suttogva mesél magának a paplan alatt, van, hogy kicsit fel-le rángatja a fején a paplant, attól függően, hogy épp játszi kedve van-e, aztán elcsendesedik. Olyan 10 perc után ki szoktam takarni a fejét, hogy azért kapjon levegőt:) És innentől kezdve két, két és fél órán át moccanatlanul képes aludni.

Este új koreográfia van: vacsora után valamennyi idővel szól, hogy szívecskére. Ekkor eredményességtől és eredménytől, valamint hátralévő programpontoktól függően (cumisüveg-mosogatás, rendrakás, kiságyban található 3834859 aprójáték összeszedése, ilyesmik) vagy visszavesszük a ruhát, vagy pedig kisasszony kijelenti:
- Készíts nekem fürcsit!
És akkor anya bizony rögtön kimossa a kádat és készíti a fürcsit, és a kisasszony már bele is csobban. Rituálisan megbeszéljük, hogy ne locsizzon ki, és hogy anya most megy szaladgálni, de valaki meg fogja látogatni.
- Apa!
- Igen, apa, de majd anya is jön.
És onnantól békésen fürdik. Mostanában a fürdés záróakkordja, hogy anya lebegteti. Már egyedül is lebeg, feltéve, hogy elég alacsony a víz, magyarul leér-e benne a feneke:) és megfordul hasra, fókázik, játszik azzal, hogy hol befogja a fülét, hol kiengedi. De a végén anya lebegteti. Végig hosszában a kádban, egyik végén koppan a fejecske (csak szimbolikusan), másik végén ütközik a lábacska, aztán egyik oldalról a másikra, aztán a fenekét hullámoztatom, mintha a Balcsi hullámozna, vihart csinálunk a kádban, emelem hol a fejét, hol a fenekét, és a lány kacag, kacag, mosolyog, néha nyel kis vizet, akkor sürgősen hasrafordul, de már perdül is vissza, hogy még, még. Vízicsirke.
Aztán fehér papucs, piros köntös, kék turbán és megyünk pizsamát venni, aztán ki apához, visszakísérjük a kiságyhoz. Apa olvas egy vagy két rövid mesét, közben a lány megissza az esti tejecskét. Aztán jön anya váltani apát, na és innentől nehéz a menet. Mert még olvasunk mesét, aztán még kér egy kis tejecskét, aztán lámpát oltunk, és még társalogni kell. Megbeszéljük, hogy miről álmodjunk - "Anya mondja" -, de legtöbbször még feladványozunk. Hol sokat, hol keveset. Aztán kikukacol a kiságy szélére, néha még kis kezével oda is nyúl, hogy biztosan ott vagyok az ágy mellett a földön, és lassan elszenderedik.
Vagy nem. Ilyenkor egyszercsak megszólal: Anya ébren van. És jön az alkudozás, hogy "a nagyágyban elalszom". Ez mostanában szerencsére ritka, és csak akkor szoktam belemenni, és apát is megfűzni, ha látom, hogy nagyon szenved és nagyon éber. Ha ilyenkor átmegyünk, általában végig is alussza az éjszakát.
Normál esetben viszont megjelenik valamikor hajnali negyed kettő és fél hét között bármikor, odadől a nagyágyra - mert persze olyan álmos, hogy felborul - és közli, hogy tejecskét. Akkor elballagunk a konyhába, megcsinálom a tejecskét, és visszavándorolunk a nagyágyba, ő felveszi a pozíciót apa és anya között, megissza a tejecskét, de már csukva van a szeme, nyújtja a kezét az üres üveggel, de már fordul is be és nyugodtan alszik tovább.

Egészen reggelig, amikor is lemászik, odajön a fejemhez és az arcomba suttogja:
- Kelj fel!

Ana, hívetykére!

Itthon punnyadunk. Én közepesen vacakul érzem magam, valami hurutos trutymák lapul bennem, és valószínűleg a kuksiban is dolgozik ugyanez, mert noha nem lázas, képes nagyokat nyivákolni. Egyre jobban dolgozza fel közben a világot, már kezd effektív kis kezével is gyurmázni, nemcsak engem néz és rendeli a figurákat. Most áttértünk Noddyra, szerencsére leginkább a pattogó labdákat kéri tőlem, bár most a kis kék labdához kért egy babakocsit is, mert abban alszik. Logikus:) A csillagmintás labdáról sikerült lebeszélni, nem vagyok én szobrásművész, hogy miniatűr csillagocskákat gyártsak rakásra.

Feltettük a tengeres falvédőt is. Igen, végre kész van. Mondjuk. A rögzítés távolról sem tökéletes, mert reggelre bezuhant a kiságyba. Szerintem éjjel azért jött ki sírva, mert ráesett. Nem vészes, mert az egész vékony lenvászonból meg puha polárból van, de valószínűleg én se örülnék, ha a fejemre esne álmomban a tenger:) Így aztán természetesen átköltözött a nagyágyba őfelsége, de nem aludt jól, mert hajnali 4-kor feladványozni akart. Sajnos én szabotáltam a tevékenységet, tovább aludtam. Erre persze ő is, 9-kor kelt fel a szokásos negyed-fél 8 helyett. Nem is mentünk tornázni. Oda se értünk volna:) Pedig ma van még egy programunk, Patrícia doktornénihez megyünk szemészetre.

Legújabb slágerünk az "Ana, hívetykére!" (Anya, szívecskére!) Ez a csatakiáltás azt jelzi, hogy pisilnie-kakilnia kell illetve pisilt-kakilt. A jövő idő nem mindig jön össze, ma reggel is már a nagyja kaki benne volt a pelusban, mikor szólt. Tegnap este viszont bátor volt, az esti kaki után bugyit kért. Minden jól is ment kb. negyedóráig, amikoris elfelejtette, hogy bugyi van rajta és bepisilt. Persze rögtön rohant, hogy szívecskére, de a közmondásos berittyentett pózban, én alig tudtam utána menni, úgy vigyorogtam rajta, mert annyira vicces volt, hogy terpeszben, hajlított lábbal skerál valami bődületes sebességgel a fürdőbe. És aztán persze lebegünk a kádban, előre-hátra, forgunk, kapálódzunk úszás címén, és általánosságban barátkozunk a vízzel. Már nincs pánik, ha víz megy a szájába vagy a szemébe.

Tegnap is ketten mentek le apjával a sima boltba. Szerencsére egyre nagyobb a békesség közöttük, és apja is egyre jobban szeret vele mindenféléket csinálni. Például múltkor ő volt a bagolydoktor, aki bekötözte a kismadár szárnyát. Szóval jönnek lassacskán a közös programok.

Ja, apa meg ihletett állapotba került tegnap, és megcsinálta az almáspitét - míg én rendkívül jót aludtam kiskukkal a nagyágyban, szerény 2,5 óra terjedelemben:) Jó volt almáspite-illatra ébredni:)