Jön a tavasz

És már tűz is a nap, elönti a nagyszobát a derűs fény, és a lány önfeledten piszkálja az orrából a kukacokat. Merthogy ugyan a hasmenéses vírusnak még nincs vége, cserébe belementünk egy náthába. Szerencsére nem durva, de van mit szipuzni.

És kéremtisztelettel: ma reggel az én kislányom úgy keltett fel, hogy megállt a nagyágy mellett, és anya arcába kiabálta: ébresztőőőő! Kisvártatva pedig visszarohant és sürgetően mondta: Anya, szívecskére! Ez pedig azt jelenti, hogy a wc-re akar ülni. És lőn. Pelus le - és kiderült, hogy a pelusban csak és kizárólag pisi van. Felpattant a fajanszra, és máris jött a kaki. A fajanszba, csakis és kizárólag a fajanszba. Naggggggyon büszke vagyok rá!

Kezdünk rászokni a korábbi lefekvésre, mármint nem este, hanem délben, már egy óra körül olyan álmos, hogy felborul. Ennek megfelelően korábban is ebédelünk. Ez közepes kihívás, mert addigra már kell lennie ebédnek:) De igyekszünk felnőni a feladathoz.

Rendkívül szeretünk baby tv-t nézni, és én sem bánom, mert egyrészt mutatnak új dolgokat, másrészt gyakorolhatjuk a már ismerősöket. És közben angolul beszélnek neki, nagyon szépen. Azt már teljesen levette a lány, hogy van olyan, hogy máshol más nyelven beszélnek, az angolt tökéletesen köti ahhoz, hogy Ootyika Angliában van és ott angolul beszélnek. Meg ott emeletes a busz és ott bobbynak hívják a rendőrt. És mesél, mesél szakadatlanul. Lassan kéne videót készíteni róla, mert nemcsak mondja, hanem játssza is. Ma például azzal lepte meg apát, hogy kihúzta az éjjeliszekrény fiókját, kirámolta belőle a karkötős dobozt, aztán kihúzta a gumis lepedő szélét és belerámolta az összes karkötőt a lepedőbe, mondván:
- Zsippzsuppolni akarnak.
- De babám, vigyázz, lehet, hogy nem bírja el a lepedő.
Teljes meggyőződéssel:
- De! Elbírja!
Elengedte a lepedőt, és tényleg. Irdatlan nagy bugyor volt a szélén, tele zsuzsuval, de elbírta:)

És csak hogy tudjuk, mihez képest jön a tavasz:

Már megint láz

Mackófülű most megint lázaskodott két napot, megint a semmi közepéből. Most viszont úgy tűnik, a hasmenős vírus ért el minket, mert effektív vizet kakilt.

Hogy honnan tudom? Onnan, hogy állandóan a szívecskés vécére megyünk kakilni. Szól, hogy "Kaki érkezik", és máris pattanunk a vécére, ül rajta, kalimpál a lábával, néha játékot is visz, és beszélgetünk. Már volt, hogy a hűtőfürdőből is kijöttünk, mert szólt, hogy kakilni kell. (Igaz, előtte 5 perccel pedig a kádba kakilt bele, de ez alkalmat adott arra, hogy megbeszéljük: nem minden pukker áll csak levegőből).

Ma reggel már megint 36,5, de dől jobbról balra és vissza, sokat kivett ez a láz és hasmenés. Reggel, amikor először mértünk hőt, és mondtam, hogy nincs láz, első szava azért az volt:
- Nincs kúp?
- Nincs, kicsim.
- Elmegyünk. Nincs láz, elmegyünk.

Most azért már úgy nyilatkozott, hogy maradjunk itthon...

Falatka

Megjelenik a szakács-ujjbábbal és diadalmasan az orrom alá dugja:
- Feri!

Irrrrrdatlanul nagyot pukizik. Diadalmas arccal rám néz:
- Audi autó!

Felébred, beszáguld, kinéz az ablakon:
- Kibújt a napocska. Menjünk le!

Kipukkadva

Kisasszonyka kicsit elfáradt.

Tegnap csuda verőfényes tavaszillatú idő volt, úgyhogy voltunk a veresegyházi Medveotthonban a nagymamával. Apa eredetileg motorozni ment volna, de a motor úgy döntött, hogy ő nem akar menni: fogta és kitiltotta magából apát, nem indult be. Persze a riasztó leírása sehol (helyesebben valószínűleg valami rezidens kupi mélyén), úgyhogy apa füstölögve itthon maradt. Hozzátartozik a képhez, hogy már szombaton is akart menni motorozni, de akkor meg a kesztyűjét nem találta, na ez vasárnap délelőtt a tárolóban elhelyezett kitudjamilyen nejlonzacskóból előkerült. Szóval valaki nagyon nem akarta, hogy ő motorozzon... Este megnézte a képeket, amiket készítettek azok, akik mégis elmentek, és mély értéssel mondta, hogy jobb is, hogy nem ment el. A csapatból egy kivételével mindenki elesett, mert havas-jeges-latyakos helyekre mentek Dobogókő felé. Gondviselés...:)

Mi bezzeg felkerekedtünk GPS-támogatással, merthogy még sose voltunk a maciknál. A GPS csuda városnézést rendezett nekünk Veresen, de érdemes volt: olyan mesekönyvből kiszakadt kis téglaházat láttunk, hogy azonnal kedvünk lett volna beleköltözni (persze miután kb. 3x megnöveljük az ablakfelületet:)). És egyáltalán, egy olyan új beépítésű részt láttunk, hogy csuda, egyetlen ház nem volt 5 évnél régebbi. Aztán odaértünk a Medveotthonba, ahol mosolygós és szóbő parkolóőr fogadott, megváltottuk a szimbolikus összegű jegyet és máris mentünk a mackókhoz. Lehet a macikat mézzel etetni gulyáságyúhoz való fakanálról, de ezt mi nem tudtuk előre. Volt egy nagyon kedves mama, akinek a gyerekei közepes hiszti kíséretében közölték, hogy ők nem akarnak etetni, és akkor a kedves mama kölcsönadta a fakanalat meg a mézet is a lánynak, aki boldogan etette talán a legnagyobb medvét a parkban. Az is kiderült, hogy nemcsak a macik szeretik a mézet: egy lelkes vállalkozó ifjú ember - kb. 2 éves - bedugott egy fakanalat a farkasnak is, aki boldog arccal lehabzsolta róla a mézet. Az állatállomány jókedvű, fényes szőrű, csillogó szemű, viszont ebben a nagy napsütésben teljesen aszociális volt. Aki tehette, heverészett a napon. A macik a maciudvar közepén, a farkasok meg a fák közti kis domb tetején. Csak a kis kupacok látszottak, onnan lehetett tudni, hogy a kupacok farkasok, hogy az egyik egyszercsak felemelte a fejét. Ja, a rénszarvas nem szereti a mézet. Viszont a lánynak nagyon tetszett, vissza kellett menni hozzá. Meg kellett mászni a kilátót is, meg a mászókát is, meg a kisvonatot is. Szerintem még csomó mindent nem láttunk, mert elég későn indultunk, szóval vissza fogunk menni majd, remélhetőleg apával együtt.
Ott ebédeltünk a büfében, ami rendkívül kulturált. Padok és asztalok deszkából összeróva, de nem átabota, hanem szépen lecsiszolva-lelakkozva, reciklált papírból készült tányéralátétek, és a menüsor rendkívül praktikus: van egy csomó sokszemélyes tál, tényleg az a legkézenfekvőbb, hogy a család betol egy ilyen tálat. Mi egy kétszemélyest ettünk hárman, de úgy, hogy apának hazahoztunk egy vacsorányi doggie-baget belőle. Sajnos kisvillájuk nincs, de ezt kibírtuk:) Bent nincs dohányzás és nincs kutya, van viszont babáknak etetőszék. Dohányozni pedig a "kerthelyiségben" lehet: ezt besátrazzák, kitesznek egy kültéri gázkályhát, van 3-4 asztal, hamutartó, szóval nem a zimába kergetnek ki a cigivel, hanem az is kulturális és normális.
Gizi annyit szaladgált és nézegetett, hogy teljesen kicsípte a levegő, ájultan bealudt a visszaúton, aztán egy óra alvás után úgy jöttünk haza, hogy raplizott, hogy menjünk még kertbe vagy sétizni vagy bárhova.
Nem lehetett, mert jöttek a babakocsiért. Igen, eladtuk a babakocsit. És eladtuk az utazóágyat. Eljött ez a kor is: elkezdjük felszámolni az induló készleteket. Kicsit fáj a szívem, meg kicsit nosztalgiázok, de hát tényleg minek tartogatni.

Szembeszomszédok

A szemben levő üres telekre egy ideje beköltözött egy csapat hajléktalan.

Először azt lehetett észrevenni, hogy a bontásban bedőlt ajtót betámasztották. Aztán a senki által nem gondozott OSB-ből készült kaput javították meg, egyszerű fariglivel zárhatóra. Amíg nem volt hó, látszott, hogy köteleket vagy drótokat húztak ki az épületmaradvány mellett, és ott teregették a ruháikat. Néhány téglából tűzrakóhelyet szerkesztettek. Minden délután olyan 3-4 óra fele megjelenik valaki - nem tudom, hogy egy szakács van, vagy felváltva főznek - és leül egy régi sárga üdítősrekeszre, feltesz egy nagy fazekat főni, figyel a tűzre, figyel az ételre. Van egy nagy kutyájuk is, sőt pár napja négy virgonc, gömbölyű, majdnem egyforma kiskutya is megjelent.

Amikor megjelentek a kiskutyák, befoltozták a kerítést elöl, hátul pedig, ahol kijárnak, egy gyerekszobákon használatos rácsot tettek le. Mióta esik a hó, mindennap utat lapátolnak a járdára. Rendesen, le az aszfaltig. És nemcsak a kapu előtt, hanem végigmennek a sarokig. A hangjukat nem halljuk, ha nem a negyedikről néznénk be hozzájuk, azt se tudnánk, hogy ott laknak.

Múltkor egy párt vettem észre. Ott tipródtak a járdán, a kapu meg a falon megmaradt rácsos ablaknyílás között. Kötött sapka, piaci tolldzseki, csizma - egyszerű átlag környékbeli lakosok. Egy elég hasas zacskót szorongattak, végül megpróbálták berakni a rácsos ablak rácsai közé. A bent lakók hallották a szöszmötölést, egyikük lassan meg is indult az ablak felé. A pár elhelyezte a zacskót a rácsok között, majd továbbsiettek a buszmegállóba. A hajléktalan lassan odalépkedett a zacskóhoz, először kissé gyanakodva nézte, hozzányúlt, aztán bevette és bevitte a házba. Gondolom, ennivaló lehetett benne.

Én meg egyre jobban szégyellem magam a kupi, a kosz és a kidobott kaja miatt.

A következő konyhai projekt

Mivel csokit már tudok készíteni, továbblépnék a kenyér felé.

Semmi különös

Ma arra jöttünk haza, hogy nem tudunk hazajönni. Az utcában állt keresztben egy bazinagy létrás tűzoltóautó pont a garázskapu előtt, és a ház tetejéről meg egy felső emeleti hullámpala tetőről, amit az erkélyre tettek, szedték le a havat-jeget. Sebaj, ilyenkor mi a másik garázskapun be tudunk menni. Luxus, no.

Ma Tücsökzenén voltunk, mert holnap farsangolni megyünk a csicsergőbe. Ez sem rossz, de a lány már mozogna inkább. Sok ismerős dal/mondóka volt, néhány teljesen új, és elég sok már elfelejtett. Nem baj, újratanulom majd. Utána nagymamánál ebédeltünk volna, ha a lány evett volna, de most nem igazán érdekelte az evés, inkább nagymama láncaival dorbézolt. Aztán hazajöttünk, és muszáj volt kimenni a kertbe, mert megláttuk az óóóóriási hóembert, amit valami lelkes csapat építhetett a kertben. Most összesen három hóember van: az óriási labdaszemű, a kicsit kisebb pisai kiadás, aminek nem volt szegénykének semmije, úgyhogy száraz levélből kapott szemet-orrot-szájat-gombot, hetykén a fejébe csaptunk egy piros szitát és zergetollnak beletűztünk még egy levélkét.

Sportok

Felfedezi a micimackós labdát, focizik vele, gólt rúg a kanapénak, majd felkapja és beledobja a földön heverő fűzfakosárkába:
- Kosárlabdaaaaa!

Bepattan a kék ruháskosárba, felkapja a karácsonyi csomagolópapírból maradt kartonhengert, és kijelenti:
- Evez a maszkabál!

Zabszalma

Úgy fest, lement a nagy lázas betegség, gyakorlatilag másfél nap láz és még 2-3 nap elesettség volt a betegség. Tegnap délután szerény három és fél órát méltóztatott aludni a kisnaccsám, és akkor is már én keltettem fel, féltem, hogy éjjel kukorékolni fog. Szerencsére nem tette. De a délutáni nagy alvás óta mosolygós, jó a kedve és tiszta a szeme.

Vasárnap voltunk Vilmos-koncerten, a kisasszony nagyon élt. Előrement a színpadhoz táncolni, merthogy lassan-lassan egy csomó gyerek odanyüzsgött a színpad elé, és spontán kört alakítottak és körtáncoltak. Meg párban táncoltak. Meg ugrándoztak. Az én lányom eleinte hiába keresett partnert a körtánchoz, aztán egyszercsak ránk köszönt Julcsi anyukája, akikkel az újpesti családi játszóban már játszott egyszer a lány, és akkor egy kicsit ők ketten táncoltak együtt. De leginkább egyedül ugrabugrált, tökéletesíti a páros lábbal ugrást, amit előző hétvégén megtanult.

Vilmos csudapók. Bejön egy szál gitárral, egy csellóval, egy dorombbal, egy fogalmamnincsmilyen dudatrombitasíp-akármivel meg egy tamtamdobbal, leül egy székre, és egy órán át elszórakoztat 80 gyereket meg a szüleiket. Énekel, mesél, hangszert tanít, zenei stílusokat mutat be, állathangot utánoz csellóval, csendben, sutyiban zenei viccekre tanítja a kölköket. Megyünk máskor is:

Ezt a koncertet követte az ájult alvás, amitől a lány helyrebiccent. Ma már annyira aktív, hogy persze mentünk Csiribiri-tornára, ahol Sárival megbeszéltük, hogy igen, ő a Sári, meg a Petyosz, meg a Noémi, meg ki kinek kicsodája. Találkoztunk Luca babáékkal is, ők is jöttek tornára. A kisasszony már szinte tudja a koreográfiát - így második alkalomra -, bár amikor az a feladat, hogy babák a terem egyik végébe, mamák a másikba, és rajtra el kell mászni a mamákhoz, az én édes gyermekemben még élénken él az eddigi futás élménye és hozzám szalad:) Majd mikor szólok, hogy mászni kellett volna, egy hang nélkül visszamegy a rajthelyre és odamászik hozzám. Szófogadó. Ma volt kis nyekergés, mert ő szerette volna a három gombócot betenni a tölcsérbe, de egy kisfiú felszedte előle... Hát, lányom, döntsd el hamarabb - mondtam volna, de ezt majd kevésbé stresszes időpontban fogom elmondani. Különösen, mivel még két ilyen alkalom volt, hogy inkább leállt nyafogni, ahelyett, hogy megragadta volna az alkalmat arra, hogy azt csinálja, amit akart (addig tökölt az alagútnál, míg másik két babó bemászott előtte, az meg már nem jó).
Összességében nagyon jól érezte magát, és ügyesedik, és lelkesedik. Csendben szaporodnak a sikerélmények és így csendben nő a kedve mozogni. Örülök nagyon.
Torna után még kicsit játszottak Lucával a terem előtti padokon. Lány azonnal beosztotta:
- Ez itt az én házam!
- És akkor melyik a Lucáé?
- Az ott, messze, távol!
Mély egyetértésben kekszezett Lucával, együtt indultunk lefelé a liften, és a kapu előtt még gyorsan havaztak egyet a csajok, aztán mentünk nagymamát összeszedni, mert indultunk vásárolni. Beülünk az autóba, nagymama is beszáll, és a lány egyszercsak kijelenti:
- Luca a barátom.

Az Aldiban nagymama vett neki - merugye nem nekem, neki - egy csokor tulipánt. Mindig érdeklődéssel várjuk, milyen színt választ. Ma a fehér volt soron. De annyira tetszett neki a tulipán, hogy még ebédnél is a tulipánoknak tartott előadást. A tulipánok nézték, ahogy ő daruzik a kanállal, meg hogy iszik a pohárból, meg hogy ez főzelék, ez meg túrórudi, de nem a papírja édes, az pöttyös.

Daruzni tanulunk. A kanállal már egész jól beletalál a szájába, csak az a baj, hogy úgy emeli a kanalat, mint a markoló, magyarul a keze lent marad az asztalon, úgy emeli a szájába a kanalat, nyilván a nyele felé minden kicsurog-kiesik belőle. Ezért most azt tanuljuk, hogy úgy emeljük a kanalat, mint a daru, nem úgy, mint a markoló. Ez ígéretes pályának tűnik. Persze legjobb kézzel szedni a levesből a betűtésztát...

(kép innen)

Egészségügy

Ma egészségügyi napunk volt. Kuksi átaludta az éjszakát - persze 2 fele felébredt, kért tejecskét és átvonult velem a nagyágyba, apja nagy örömére -, majd reggel negyed 8-kor frissen és üdén kelt, 39 fokos lázzal.
Nagymama jött és váltott, és indulhattam máris a Honvéd Kórház bugyraiba elmerülni. A labornál intelligenciavizsgálatot is végeznek: ha már elölvastad a sorszámhúzóra ragasztott "Nem működik" feliratot, akkor jöjjél rá, hogy a gézcsíkra rákötött kis papírkockák manuális sorszámként működnek, abból kell tépni. De az nem az adminisztrációs ablakhoz szól, hanem majd valamire biztosan használják, leginkább a laborba szólításra, bár ott pl. a kismamák és a sürgősek soron kívül mehetnek be, továbbá aki ott áll az ajtóban, az fog bemenni. Két néni lyuggatja a pacienseket, angyali türelemmel. Szerencsétlen adminisztrátor csajon csattan az egész, ő próbál felülkerekedni a káoszon.
Szerény egy óra sorbaállás után már mehettem is pisilni, ami persze a pisi tubusba öntéséből áll, majd a tubust el kell helyezni egy apart kis tálcán. Betegtárs néni mesélte, hogy volt olyan, amikor még pohárba kérték a pisit, hogy egy fiatalember lehelyezte saját pohárkáját, majd egy másik pohárkából hozzáöntött. Biztos szégyellte, hogy kevés. Milyen ciki, ha ezután megállapítják, hogy terhes...
Innen tovább ultrahangra és röntgenre. Ez érdekes volt, mert nekem egy elég széles várócsarnok kb. közepén kellett elhelyezkednem, mert két oldalról szólíthattak. A röntgen elég katonás volt, a röntgenes néni hiányos mondatokban kommunikált, gyakorlatilag szavakban, a leghosszabb mondatai a "Jó napot" és a "Kész vagyunk" voltak, viszont szakszerűen csavargatta a fejem a kívánt pozícióba.
Az ultrahang viszont üdítő volt. Egyrészt volt bent vagy 6 fehérköpenyes ifjú hölgy, akiket a fődoktornéni terelgetett, és igazi élő pacienseken magyarázta nekik az ultrahang rejtelmeit. Másrészt már az derültséget keltett, amikor mondtam, hogy azért vagyok itt, mert a szemész szerint dülled a szemem. Hozzá kell tennem, hogy rögtön értették, miről van szó, simán összekapcsolták az endokrinológiával. Szó szót követett, beszélgettünk családi hajlamról stb., és a végén csak kikerekedett valami. Az egyik aldoktornéni először tétován mondta:
- Genetikai predispozíció... dohányzik... ezek összefüggenek az exophtalmiával.
- Tehát, ha leszokom a cigiről, visszamegy a szemem?
- Igen.
Erre közbeszólt a fődoktornéni:
- Oké, na akkor ezt most valahogy rendesen le kéne írni.

Szóval rendkívül jó hangulatban zajlott a rendkívül eredményes vizsgálat.

Hazajöttem, kuksilány is rendkívül eredményesen fárasztotta a nagymamát, megebédeltek, meséltek, mindenfélét csináltak, és hálistennek a láza is lement 37,7-re. Viszont a doktornéni csak délután fél 5 körül ért ide, és amint a torkát meglátta, mondta, hogy most mindenkié ilyen, 3-4 nap alatt lemegy, ez egy ilyen pirostorkos vírus, nem kell vele semmit csinálni. Most már csak az a matek jön, hogy vasárnap menjünk-e koncertre. De ha mondjuk esetleg szombaton láztalan... akkor szerintem megkockáztatom:)

38,7

Pedig olyan jól indult a nap.
Reggel jött Éva néni, zökkenőmentesen felkeltünk, zökkenőmentesen összekészítettem az úti elemózsiát és a táncruhát (na nem tütü, nagymamától kaptunk egy csini, némi ezüstszállal átszőtt legginget, hogy ebben menjünk táncházba), megfürödtem, lányt összekaptam, és már vágtattunk is a 105-ös megállójába. Na itt kellett volna gyanakodnom, mert úgy jött, mint a lassított felvétel. A házat még nem hagytuk magunk mögött, és már közölte, hogy utazni akar. Na mindegy. Odaértünk, bementünk, táncoltunk, énekeltünk, szaladtunk, ugráltunk, csörgőztünk, és általánosságban véve jól éreztük magunkat. De amint a lábunkat kitettük a teremből, rögtön nekem dőlt és dülleszkedett. Adtam egy puszát a kókuszára, rögtön éreztem, hogy tüzel a feje. Enni se nagyon akart, inni se. Lassacskán azért hazabandukoltunk és itthon megmértem, majd rögtön kapott egy kúpot is a popójába. Most alszik.

Táncon édes volt: felvette a micimackós láncát, amit két másik baba azonnal kiszúrt, és onnantól kezdve nem foglalkoztak a tánccal, hanem ott álltak a lánnyal szemben és játszottak a láncával, ő meg kicsit értetlenül és enyhén féltékenyen álldogált. De nem tudott táncolni meg játszani sem, mert álltak előtte a babák, a végén már mindenki ezen mosolygott, aztán eltettem a láncot és a gond megoldódott.

Update: épp most jelent meg nyüszögve, szerintem lesz még ebből nagyobb láz is.

Rokonok

Hétvégén négygyermekes anyává váltam ismét, bár a három már nagy lakli, és alkalmasint bevonható a háztartásolásba is. Persze ehhez képest szombaton csak dőltek jobbra-balra, tévétől az internetig, kiccsaj meg ott orbitált közöttük fel-le. Jókat főztünk, jókat ettünk, jókat nevettünk, jót táboroztak a nagyszobában. Felavattuk a kinyitható kanapét és apa túrázós hálózsákját is, jó szolgálatot tett mind.

Kiccsaj nagyon élvezte a másik kiccsajt, aki hálistennek szeret kint lenni a levegőn, úgyhogy szombaton útnak is eredtünk. A lány küzdött a neki combközépig érő hóban, frusztrálta, hogy nem tud járni benne. Így viszont jót játszottunk, hogy mi vagyunk a sarkkutatók, és keressük a pingvineket, de sajnos ők rossz sarkon laknak, és csak jegesmedvékkel találkoztunk. Aztán hárman nekiálltunk hógolyózni, amiből persze rendkívül gyorsan átváltottunk a hóember-építésre. Mikor a lába meg a pocakja megvolt, mi a lánnyal elmentünk a műanyagbolt elé sarkkutatni, hátha találunk piros bogyókat. Törtem az utat szegénykémnek a hóban, ő meg alig tudott lépni még az én nyomomban is. Mindenesetre odaértünk, micsoda meglepetés, még piros bogyót is találtunk, és mentünk vissza a nagylányhoz, aki közben már elkészítette a hóember fejét. Szépen feldíszítettük a piros bogyókkal, kapott gallyacskákból orrot meg hajat, még biggyesztettünk rá két kezet, és kész is volt a hóember. Ma néztem meg, mára rombolták le (még az is lehet, hogy a kutyák, mert a kutyafuttató mellé építettük).
Aztán a nagylány megtanította a kislányt, hogyan kell hóangyalkát készíteni, ez nagy sláger lesz, mert lehet büntetlenül hemperegni a hóban:)

Azért az nagyon helyes volt, hogy amikor a nagyok elmentek, a lány valahogy felszabadultan körbejárta az egész lakást, elkezdett folyékonyan, szinte levegővétel nélkül dumálni, és mindenhol játszott egy kicsit. Szóval, jó, jó ez a rokonozás, de azért utána megint birtokba kellett venni a területet:)

Esti mese

- Azon a szigeten ahol élek, ott is lakik egy csiga.
- Tényleg? És neki is piros a háta és hét fekete pöttye van? Hogy hívják?
- Kata. Nagyon hasonlít rád, csak neki kék a háza sárga pöttyökkel.

(Bartos Erika: Bogyó és Babóca rokonai alapján, félálomban)

(Kép forrása)