Egybeesés

Milyen vicces szó. Egy beesés. Egybe esés. Ki esett valaha is bele az egybe? És az az egy beesés, az hova volt?

Véletlen. Mert senki se gondolta? Nagyon közel a vétlenhez. Az állandó szókapcsolat a vélt vagy valós, nem pedig a vélt és véletlen. Miért? A véletlen már csak azért sem véletlen, mert vélhetőleg, sőt, vélelmezhetőleg mindig akad egy bölcs kádi, aki közli, hogy a) előre lehetett tudni, vagy hogy b) véletlenek nincsenek is. Ha a) igaz, b) is igaz. De vajon igaz-e a), ha b) igaz?

Bradonett. Mostanában gyakran Bardonettnek olvasom. Bardonett. Egy nett, tiszta, rendes bardo. 49 nett, tiszta, rendes nap. Kapható higiénikus, ergonómikus, pumpás kiszerelésben, a gyógyszertárakban és drogériákban.

Mazsola mostanában élénken tiltakozik az alvás ellen. Most vagy rosszat álmodik, vagy rajta van a 17 hónapos nyekeremajmizás, vagy jön a foga, vagy beteg, vagy előérzete van, vagy a ragya tudja. De hát majdcsak kinövi. Mint egy cipőt. Amit egyelőre még nem is hajlandó felvenni. Kezdődnek a harcok, a felek frontvonalai kezdenek felfejlődni. Problémamegoldóból problémateremtő, ez az anyai evolúció. Jelentem, fejlődöm.

Hályogkovácsolás, homályötödölés

Inkább az utóbbi.
Igazság szerint nem is tudom, hogyan lehetne megfogalmazni azokat a dolgokat, amik mostanában keringenek a fejemben. Kívülről nézve standapityere sárgaház, leginkább skizofrénia vagy egyszerű beleőrülés címkével.

Pedig ezek valós dolgok, kiderül nap mint nap. Az is kiderül, hogy ezek létező dolgok, csak nem szabad/felesleges misztifikálni akár a jelentőségüket, akár az alkalmazásukat vagy igénybevételüket. Eszközök akadnak szép számban, sőt, segítők is, csak viszonylag nehéz úgy beszélni ezekről a dolgokról, hogy az embert ne nézzék helyből komplett hülyének.

Nna. Kismackó ül, négykézlábaz, dumál, fogakat növeszt (most tartunk 14 áttört fogacskánál, a 15-16 pedig nagyon készülődik), és általánosságban véve nagykislányosodik. Apja egyre inkább tud vele mit kezdeni, ami persze kölcsönös, hiszen egy olyan apával már lehet mit csinálni, aki odafekszik a szőnyegre játszani, meg Tankcsapdát kapcsol be és arra táncol-tapsikol a lányával. Szóval alakul ez szépen, bár apa egyre inkább elszabotálja az esti fürdetést:) De hát valamit valamiért, úgy látszik. Azért kíváncsi leszek apa arcára az első olyan alkalommal, amikor egyedül kell vigyáznia a gyerekére... :)

Éjjellátó szív

Tulajdonképpen micsoda egy ostoba nyomtató ló az ember. Képes éjszakákon át robotolni mindenféle logikusnak és jónak hangzó megfontolásokra hivatkozva. Hogy így napközben jut idő a gyerekre, a háztartásra, a (házas)társra, a (társas)házra, hogy állandóan cseng a telefon, nem lehet koncentrálni, hogy állandóan csinálni kell valamit, nincs egy perc pihenés, hogy valamikor a barátokkal is találkozni kell, hogy már megint el kellett menni vásárolni, azért borult fel a napirend, hogy kell a meló, mert kell a pénz, és hát mikor van ideje az embernek, ha nem éjjel, ésatöbbiésatöbbiésatöbbi. És persze igaz is: kismanó állandó figyelmet igényel, a nyavalyás vacsora sose főzi meg magát, bár az üveges babakajáért mindennap hálát adunk, mosni is kell, porszívózni is kell, a nagymamáknak muszáj tudósítani, és mivel a barátok este érnek rá, hát csak éjjel jut a munkára idő.

Mindeközben az ember be se vallja, hogy mennyire áhítja már azt a kis pár órásra nyúló éjjeli elfoglaltságot. Pár órás, mert azért az egésznapos matatásba igencsak bele lehet fáradni. De nagyon kell a munka örvén eltöltött fél-egy-másfél óra, amikor csend van, nyugalom, a kicsi meg a nagy jóízű szuszogása békét teremt az otthonban - igen, otthon, pont ettől a szuszogástól válik azzá -, mindenhol csend és nyugalom, alkalomadtán cérnahangon cincog a zene a hangszóróból, csak csöndesen, nehogy valamelyik szuszogó felriadjon. És akkor nyílik a világ, szépen az ember a saját tempójában meg tudja ismerni a nap híreit, elnézegethet érdekes képeket, olvashat érdekes gondolatokat, azokhoz lassan-lassan - hiába, a gyes azért lassítja az agysejteket - hozzá tudja ölteni a saját gondolatait, amik csodák csodájára tényleg léteznek, pedig napközben valami egész más helyen lébecoltak, és igen, az embernek akár blogolásra is marad ereje-ideje. De dolgozni csak azután képes, hogy ezt a pár órát (tényleg pár, mert kb. kettő) eltöltötte azzal, hogy visszaköltözött a saját agyába és szívébe. A meló csak akkor megy, ha az ember belső világa helyrebiccen, lenyugszik és megtalálja a saját kerékvágását.

Már ha az ember én vagyok, ugye.

Send Me On My Way

Csak ülök és izzadok

és azon gondolkodom, mi a csudáért nem maradtunk lent a Balcsin. De hát apának is vannak igényei, meg az élet is megy tovább, kell itthon is lenni nyáron.

A lány egyre lelkesebben gyakorolja a négykézlábazást, az ácsorgást, és kísérletet tesz időnként az ülésre is, de sógornő szerint sürgősen neurológushoz kell vinni. Lehet, hogy semmi, de lehet, hogy valami, ha viszont valami, akkor minél előbb kezelni kell azt, hogy miért nem ül még egy éves korára. Az ellentábor elég népes, én viszont azt hiszem, ha most ezt ellazsálom és valami gáz lesz belőle, sose bocsátom meg magamnak. Inkább nézze meg az a neurológus és hülyézzen le, hogy minek hoztam ide a babát, mikor kutyabaja sincsen:)

Belefulladtam a héten a házimunkába, igazán rendes kis feleség voltam. Sajnos cserébe nem kaptam igazán rendes kis férjet, ugyanúgy veszekszik, mintha semmi nem történt volna. Vannak emberek, akik csak akkor boldogok, ha boldogtalanok lehetnek... Ez van.

Nagymama pedig rá lesz beszélve, hogy a másik unokájával is foglalkozzon egy jó adagot, mert ott is érik - a fenét érik, már régóta megvan - a sértődöttség. Meg az elhanyagoltság-érzés. Még csak azt sem mondom, hogy nincs igazuk, viszont azt meg ők nem látják, hogy nem véletlenül van ez így. Hát ezt is nehéz lesz megszögelni.

----------------------------------------

Az a legnagyobb baj, hogy tulajdonképpen nem történik semmi. Már megint. Persze a lány és az ő fejlődése izgalmas és csodálatos, és rendkívül szórakoztató, de hát az az ő fejlődése és az ő élete, amit én csak végignézni, jó esetben segíteni tudok. Az én életemben viszont már megint nagyon úgy fest, hogy semmi nem történik. Megint itt a zselé, csak matatok benne, kavirnyálom, zavarosodik, de nem ereszt, és nem látom, hogy ki segítene kihúzni belőle. Helyesebben azt látom, azt nem látom, hogy akinek az lenne a dolga, hogy segítsen nekem, az tojik bele és inkább a saját sérelmeit dédelgeti napszámban. Az meg kicsit nehéz, hogy magamon is lökjek és rajta is. Meglehet, hogy önző leszek és magamon lökök csak, hiszen végülis mindenki a saját életéért felelős. Azt még nem tudom, hogy ezt hogy lehet hozzáilleszteni a másik életéhez. De ez másnak is egész életet igénylő feladat tud lenni, úgyhogy ezekután mit rinyálok?:)

Évforduló

Hiába, ez már az anyák sorsa, ha kicsi a gyerekük, akkor ő a világ közepe. Szerintem ez rendben is van így.

Sokfajta elsőn túlvagyunk. Az első nyaraláson. Az első fogakon. Az első nagyágyba átköltözve elalváson. További elsők:
- négykézláb mászás
- hiszti
- falat párizsis vajaskenyér
- szelet alma
- fűbenmászás
- fenyőtoboz-evés
- búcsúzás apától a vonatnál
- fejreesés négykézlábazásból
- béka megtekintése
- húzós játék
- meselemez
- alvás nélküli nap
- nyaralás apa nélkül
- hintázás
- felállás
- tétova, még éppcsak kezdemény lépés

És az első születésnap.

Hurrá, nyaralunk!

Másfél hete a Balcsin dágványozunk nagymamával és a manócskával hármasban, és kismanó máris szárnyakat kapott.

Az még szinte semmi, hogy kinőtte az aktuális pelusméretet és felsőbb osztályba léptünk, így eggyel nőtt a pelusköltség nagyságrendje. Az is, hogy eszik, mint a gép, kis bélpoklosom, úgyhogy a két doboz tápszer gyakorlatilag kevés a két hétre.

Elkezdett négykézláb rugózni, az ölemben feláll, megmász minket, ha elég érdekes tárgyat rejtegetünk előle, mint pl. szemüveg. Boldog vigyorral a fején mászik, mit mászik, rohan be a medencébe, akár van benne víz, akár nincs, és pacsál, a vizet kóstolgatja, időnként le is tüdőzi, ilyenkor megsértődik rá. Tanulja húzni a sárga csigulit, a tehénkét, nagymamával olvassák a könyveket, egyedül iszik és egyedül vesz a kekszesdobozából, amit odakínálunk eléje.

A legnagyobb hőstettet azonban ma követte el: a pokrócon addig-addig mókerált négykézláb, míg kis kezére támaszkodva egyszercsak felült. Apának még nem mondjuk el, egyrészt apa büntiben van, mert panaszkodott, hogy mindig csak a gyerekről tudok beszélni, másrészt majd akkor mondjuk el, ha már többször meg tudja csinálni.

Tündér keresztanyja szerint a lány többször bejelentkezett nála, szóval a hozott képességeivel sincs hiba, még mind működik.

Csuda érzés nézni, látni, ahogy nyiladozik az értelme számunkra is látható módon, ahogy tanulja használni a testét és a tárgyakat, amik körülveszik.

Ja, a füvet még mindig utálja:)

Fontos első dolgok

Az első megfázás megvolt 3 hónaposan.
Az első oltást már el is felejtettük.
Az első fognak is már majd féléve.
Az első hányás viszont ma éjjel volt.

Cukor, te édes

Afrancba.
Tudtam, hogy biztosan nem jó, de hogy ennyire rossz, azt azért nem hittem volna.
Úgyhogy búcsú a fehér kenyértől, a pogácsától, a születésnapi tortától, a fagyitól, az epertől, az őszibaracktól, a banántól, a körtétől, a tejcsokitól, a krumplifőzeléktől, a rizottótól.
És megint isten hozott tönkölybúza, túró rudi de szigorúan egyesével, párolt zöldség, sovány hús, gyümölcsjoghurt, ricottadesszert.
És isten hozott torna, és plusz napi egy rituálé, ha ugyan nem több.

De itt bóklászik egy tízhónapos, akiért ezt az egész hacacárét érdemes csinálni.

Kicsibogaram

Kicsibogaram minden nappal egyre szórakoztatóbb, minden nappal egyre több újdonságot produkál. Egész álló nap akadémiai székfoglalót tart a saját nyelvén, különböző játékok szájba applikálásával kísérve, különféle trükkökkel emelgeti a súlypontját, és kezdi elsajátítani a rendetlenkedés tudományát. Én meg rendkívül mufurc vagyok, hogy pont most kellett beesnie egy irdatlanul loholós munkának, ja meg egy másiknak, ami csak halálosan sürgős, cserébe nem nagy, szóval sűrűsödik az élet.

Szupertanti meg megvette élete második autóját, és rájött, hogy fogalma nincs a vezetésről. Ezt eddig is mondtuk neki, de most megjött a sajátélmény. Apa felvállalta, hogy megy vele vezetni, mit ne mondjak, rá is fog férni.

Kezd valahogy összerendeződni a világ, talán már nem is vagyok olyan likacsos, mint mostanában voltam. Főztem rendes vacsorát köretestül, csináltam kovászos uborkát, bár kicsit kevésre sikerült, na majd meglátjuk, mire megyünk így, bízom benne, hogy ha nem is lesz kánikula, azért a meleg kitart annyira, hogy megfőzze. Már virágokat is sikerül locsolnom, és a gyermek már nem kizárólag üveges és zacskós kaján él, szóval talán visszatalálok most már a normális formámhoz.

Mosolygós napok

Kitört a nyár, és vele a szemben lévő üres telken a földmunka. Szóval lehetnénk kismanóval az erkélyen, de nincs kedvünk, mert zaj van és por. Most már tényleg elkezdtem nagyon várni, hogy mehessünk a Balcsira.

Kismackó jön-megy, egyre újabb dolgokat talál a lakásban, amikkel játszhat, ma például az erkélyajtót nyitogatta-csukogatta, magyarán jól odavágta az íróasztal sarkához. De nagyon kis okos, rájött, hogy ha nem csattan az ajtó az íróasztalon, akkor anya nem szól rá:)

Érdekes megjegyzést olvastam a levelezőlistán. Egy kollegina teljesen normális dolognak tartja, hogy a megbízó meg akarja nézni, milyen körülmények között dolgozik, ezért komplett irodaszerű helyiségeket alakított ki a lakásában. Hát nem tudom, biztos én vagyok elkényeztetve - és elkényelmesedve -, de szerintem ha a munkám megfelel, senkinek semmi köze hozzá, hogy milyen körülmények között végzem el. Nem hiszem, hogy a távmunkában dolgozó alkalmazottaknál ugyanezt az inspekciót elvégzik. Nagyon érdekes - bár egyáltalán nem lóg ki a mai tendenciák közül -, hogy már ilyen tekintetben is a látszat kezd uralkodni. Arról nem is beszélve, hogy mennyire felháborítónak tartom azt, hogy valaki a fordító cipője alapján mond árat a munkájára... Ebben persze az is vicces, hogy én lobbiztam apánál, hogy most a vb alkalmával igenis legyen egységes pólójuk-ingük és névjegyük, és minél egységesebben és cégszerűbben jelenjenek meg. Ez ugyanúgy a látszatról, a megjelenésről szól, és semmi köze a munkájuk színvonalához. Lehet, hogy ezen még dolgoznom kell:)

Nekem céges arculatom van régóta, viszont a cipőteszten megbuknék:) na nem azon, hogy olcsók, hanem hogy régiek a cipőim. Vannak napok, amikor ez nagyonis látszik rajtuk. Talán rá kéne szoknom a sokkal sűrűbb cipőpucolásra. De hogy ez szakmai problémává nőné ki magát, ezt nem gondoltam volna:)

Anyaság

Minden este úgy futok neki, hogy na most már a habos lila lelkemet fogom ideömleszteni valami elképesztően ütős, drámai erejű szózuhataggal, úgy, hogy aki olvassa (valószínűleg csak én), azonnal keresni kezdje a Nobel-díj bizottság telefonszámát, de legalábbis az Írószövetségét.

Ehhez képest állandóan azon kapom magam, hogy egyetlen téma van, amiről huzamosabb ideig képes vagyok beszélni, és ez a kismanó. Olyan hihetetlen fajsúlyú történésekről tudnék beszámolni, mint hogy ma az ebédet púposan befalta, integetett a faleveleknek, vacsorára ellenben csak fél adagot evett és már megint alig aludt, viszont cserébe kacag és figyel, mikor játszom vele.

Ez lenne az anyaság? Amikor én eltűnök és csak ő van? Amikor a leghalványabb félmosolya is fontosabb, mint hogy adót kell fizetnem, különben a gatyámat is ráfizetem az Apehre? Amikor apával simán veszekszem, mert nem rá figyelek, hanem a büdös kölkére?

Erre azért nem voltam felkészülve. Szerencsés módon láttam már gyereket egészen közelről, de ez az állandó figyelem, sőt, ami ennél lényegesebb, az állandó önkéntes figyelem és az élet többi részének elbagatellizálódása - hát ilyen mértékben erre nem számítottam.

Nyilván ez változni fog, mint ahogy már most is változott. Visszaemlékszem, 1-2 hónapos korában síkideg voltam, minden rezdülésére ugrottam, és akkor aztán tényleg semmit nem csináltam, csak a babára figyeltem. Ehhez képest a mostani állapot jóval közelebb van a régi stílushoz. De olyan már sose lesz.

Érdekes figyelni, hogy apjának ez mennyire nem esik még le. Időről időre kitör rajta, hogy most legyünk egy kicsit ketten. És miközben ez részéről tökéletesen normális és elfogadható igény, az nem megy a fejébe, hogy már soha többet nem leszünk csak ketten. Az én fejemben, zsigereimben mindig is benne van az, hogy figyelem a kisbogarat, fülelek, oda-odanézek, és amint valamit produkál, minden mást felejtek.

Ez az anyaság?
Valószínűleg ez, meg még sokminden más, amit még ráérek felfedezni:)

Bakancslista

Delfinekkel úszni
Második gyereket szülni
Összes gyereket világ körüli útra vinni apával, ami tartson kb. egy évig (és persze tudjuk megfizetni:) )
Rengeteg könyvet elolvasni
Gyerekem esküvőjén táncolni
Eljutni Távol-Keletre és Dél-Amerikába
Reform-nevelőotthont nyitni hajléktalanok gyerekeinek
Zölden élni
Megfesteni a világ leggyönyörűbb üvegképét

Ez egy jó nap

Az élet mostanában zömében a babázásról szól, de ez talán érthető is. Kismanó most kezd belelépni a rendkívül látványos fejlődés szakaszába. Kúszik, énekel, rikkantgat, felfedez, rosszalkodik, kacag, nézeget, szépen eszik, jókat kakil, és nagyokat durmol.

Apja rendkívül irigy, hogy ezeket nem látja, nem hallja az első szókezdeményeket, az első kis ajakformálgatásokat. Sebaj, fog még látni belőlük eleget. Ő most inkább dolgozzon meg vizsgázzon, most ez a dolga.

Nekem meg az a dolgom, hogy játsszak ezzel a kis zongorista-lábujjú csodalénnyel, és minél többet megmutassak neki és megszerettessek vele a világból. Ez egyelőre vállalható feladat. Sajnos a csomagban a háztartás és a munka is benne van, na ezek már messze nem olyan népszerű dolgok. De ezt is meg kell tanulnom:)

Úgy döntöttem, küldök egy írást a Porontynak. Szerintem a terhességi cukor témáját még sose vették elő, hát írtam egy szösszenetet. A magam részéről közepesnek értékelem a stílusát, mondjuk legalább nyelvhelyes, de hát ez nálam eléggé minimálprogramnak tekinthető. Remélem, hasznos lesz, kíváncsi vagyok, mikor láthatom viszont (ha ugyan).

Szóval jó nap volt: Kismanó tanulmányútra jött a konyhába, ahol a nagy salátástállal kopácsolt a földön, meghempergett a rettenet mocskos előszobaszőnyegen, rángatta a drótokat, rágta a kiskönyveit és rikkantgatott séta közben a madaraknak. Voltunk Brendonban is, ahol teljesen lázba jött a legeslegislegnagyobb torony egymásra-egymásba rakható kis edénykétől (milyen logikus az angol neve: stacker), úgyhogy természetesen kénytelenek voltunk megvásárolni. Nagymama nagy tettestárs az ilyen spendírozásokhoz:) Ragaszkodott hozzá, hogy babája is legyen ennek a lánynak, így hazajött velünk egy kicsike puha rongybaba, gumiarccal, rémülten észleltem, hogy elvileg az arca a sötétben világít. Most tesztelem. Nem örülnék, ha a kismackó frászt kapna tőle éjjel:) Kaptunk világlegfinomabbja Bübchen Baby Bad fürdetőt is, ipari mennyiséget szereztünk be, és bezsebeltünk egy nagy apai dicséretet érte.

Szóval jó nap volt, mit ragozzam:)

Olyan ez...

... mint a rágógumi. Vagy a cigaretta. Vagy bármi, ami hasonlít egy szenvedélybetegségre. Az ember eldönti, hogy na, ezt aztán tökfölösleges csinálni, amúgy sincs ideje semmire, de egyszer csak úrrá lesz rajta az íráskényszer. Lássuk, mire jutunk.