Szembeszomszédok

A szemben levő üres telekre egy ideje beköltözött egy csapat hajléktalan.

Először azt lehetett észrevenni, hogy a bontásban bedőlt ajtót betámasztották. Aztán a senki által nem gondozott OSB-ből készült kaput javították meg, egyszerű fariglivel zárhatóra. Amíg nem volt hó, látszott, hogy köteleket vagy drótokat húztak ki az épületmaradvány mellett, és ott teregették a ruháikat. Néhány téglából tűzrakóhelyet szerkesztettek. Minden délután olyan 3-4 óra fele megjelenik valaki - nem tudom, hogy egy szakács van, vagy felváltva főznek - és leül egy régi sárga üdítősrekeszre, feltesz egy nagy fazekat főni, figyel a tűzre, figyel az ételre. Van egy nagy kutyájuk is, sőt pár napja négy virgonc, gömbölyű, majdnem egyforma kiskutya is megjelent.

Amikor megjelentek a kiskutyák, befoltozták a kerítést elöl, hátul pedig, ahol kijárnak, egy gyerekszobákon használatos rácsot tettek le. Mióta esik a hó, mindennap utat lapátolnak a járdára. Rendesen, le az aszfaltig. És nemcsak a kapu előtt, hanem végigmennek a sarokig. A hangjukat nem halljuk, ha nem a negyedikről néznénk be hozzájuk, azt se tudnánk, hogy ott laknak.

Múltkor egy párt vettem észre. Ott tipródtak a járdán, a kapu meg a falon megmaradt rácsos ablaknyílás között. Kötött sapka, piaci tolldzseki, csizma - egyszerű átlag környékbeli lakosok. Egy elég hasas zacskót szorongattak, végül megpróbálták berakni a rácsos ablak rácsai közé. A bent lakók hallották a szöszmötölést, egyikük lassan meg is indult az ablak felé. A pár elhelyezte a zacskót a rácsok között, majd továbbsiettek a buszmegállóba. A hajléktalan lassan odalépkedett a zacskóhoz, először kissé gyanakodva nézte, hozzányúlt, aztán bevette és bevitte a házba. Gondolom, ennivaló lehetett benne.

Én meg egyre jobban szégyellem magam a kupi, a kosz és a kidobott kaja miatt.