38,7

Pedig olyan jól indult a nap.
Reggel jött Éva néni, zökkenőmentesen felkeltünk, zökkenőmentesen összekészítettem az úti elemózsiát és a táncruhát (na nem tütü, nagymamától kaptunk egy csini, némi ezüstszállal átszőtt legginget, hogy ebben menjünk táncházba), megfürödtem, lányt összekaptam, és már vágtattunk is a 105-ös megállójába. Na itt kellett volna gyanakodnom, mert úgy jött, mint a lassított felvétel. A házat még nem hagytuk magunk mögött, és már közölte, hogy utazni akar. Na mindegy. Odaértünk, bementünk, táncoltunk, énekeltünk, szaladtunk, ugráltunk, csörgőztünk, és általánosságban véve jól éreztük magunkat. De amint a lábunkat kitettük a teremből, rögtön nekem dőlt és dülleszkedett. Adtam egy puszát a kókuszára, rögtön éreztem, hogy tüzel a feje. Enni se nagyon akart, inni se. Lassacskán azért hazabandukoltunk és itthon megmértem, majd rögtön kapott egy kúpot is a popójába. Most alszik.

Táncon édes volt: felvette a micimackós láncát, amit két másik baba azonnal kiszúrt, és onnantól kezdve nem foglalkoztak a tánccal, hanem ott álltak a lánnyal szemben és játszottak a láncával, ő meg kicsit értetlenül és enyhén féltékenyen álldogált. De nem tudott táncolni meg játszani sem, mert álltak előtte a babák, a végén már mindenki ezen mosolygott, aztán eltettem a láncot és a gond megoldódott.

Update: épp most jelent meg nyüszögve, szerintem lesz még ebből nagyobb láz is.