Alvás

Reggel megáll a nagyágy mellett, és az arcomba suttogja:
- Kelj fel!

A délutáni alvás - merthogy nálunk kizárt, hogy bárki is délben aludjon - szinte kizárólag a nagyágyban zajlik. Rituálisan leengedjük a redőnyt, felkapcsoljuk a kislámpát, olvasunk egy - vagy két, vagy három - mesét, vagy közben, vagy utána megiszik egy deci tejecskét, aztán lámpaoltás és fejére húzza apa paplanját. Még olyan 5-10 percig hallom, hogy motoszkál, suttogva mesél magának a paplan alatt, van, hogy kicsit fel-le rángatja a fején a paplant, attól függően, hogy épp játszi kedve van-e, aztán elcsendesedik. Olyan 10 perc után ki szoktam takarni a fejét, hogy azért kapjon levegőt:) És innentől kezdve két, két és fél órán át moccanatlanul képes aludni.

Este új koreográfia van: vacsora után valamennyi idővel szól, hogy szívecskére. Ekkor eredményességtől és eredménytől, valamint hátralévő programpontoktól függően (cumisüveg-mosogatás, rendrakás, kiságyban található 3834859 aprójáték összeszedése, ilyesmik) vagy visszavesszük a ruhát, vagy pedig kisasszony kijelenti:
- Készíts nekem fürcsit!
És akkor anya bizony rögtön kimossa a kádat és készíti a fürcsit, és a kisasszony már bele is csobban. Rituálisan megbeszéljük, hogy ne locsizzon ki, és hogy anya most megy szaladgálni, de valaki meg fogja látogatni.
- Apa!
- Igen, apa, de majd anya is jön.
És onnantól békésen fürdik. Mostanában a fürdés záróakkordja, hogy anya lebegteti. Már egyedül is lebeg, feltéve, hogy elég alacsony a víz, magyarul leér-e benne a feneke:) és megfordul hasra, fókázik, játszik azzal, hogy hol befogja a fülét, hol kiengedi. De a végén anya lebegteti. Végig hosszában a kádban, egyik végén koppan a fejecske (csak szimbolikusan), másik végén ütközik a lábacska, aztán egyik oldalról a másikra, aztán a fenekét hullámoztatom, mintha a Balcsi hullámozna, vihart csinálunk a kádban, emelem hol a fejét, hol a fenekét, és a lány kacag, kacag, mosolyog, néha nyel kis vizet, akkor sürgősen hasrafordul, de már perdül is vissza, hogy még, még. Vízicsirke.
Aztán fehér papucs, piros köntös, kék turbán és megyünk pizsamát venni, aztán ki apához, visszakísérjük a kiságyhoz. Apa olvas egy vagy két rövid mesét, közben a lány megissza az esti tejecskét. Aztán jön anya váltani apát, na és innentől nehéz a menet. Mert még olvasunk mesét, aztán még kér egy kis tejecskét, aztán lámpát oltunk, és még társalogni kell. Megbeszéljük, hogy miről álmodjunk - "Anya mondja" -, de legtöbbször még feladványozunk. Hol sokat, hol keveset. Aztán kikukacol a kiságy szélére, néha még kis kezével oda is nyúl, hogy biztosan ott vagyok az ágy mellett a földön, és lassan elszenderedik.
Vagy nem. Ilyenkor egyszercsak megszólal: Anya ébren van. És jön az alkudozás, hogy "a nagyágyban elalszom". Ez mostanában szerencsére ritka, és csak akkor szoktam belemenni, és apát is megfűzni, ha látom, hogy nagyon szenved és nagyon éber. Ha ilyenkor átmegyünk, általában végig is alussza az éjszakát.
Normál esetben viszont megjelenik valamikor hajnali negyed kettő és fél hét között bármikor, odadől a nagyágyra - mert persze olyan álmos, hogy felborul - és közli, hogy tejecskét. Akkor elballagunk a konyhába, megcsinálom a tejecskét, és visszavándorolunk a nagyágyba, ő felveszi a pozíciót apa és anya között, megissza a tejecskét, de már csukva van a szeme, nyújtja a kezét az üres üveggel, de már fordul is be és nyugodtan alszik tovább.

Egészen reggelig, amikor is lemászik, odajön a fejemhez és az arcomba suttogja:
- Kelj fel!