Éjjellátó szív

Tulajdonképpen micsoda egy ostoba nyomtató ló az ember. Képes éjszakákon át robotolni mindenféle logikusnak és jónak hangzó megfontolásokra hivatkozva. Hogy így napközben jut idő a gyerekre, a háztartásra, a (házas)társra, a (társas)házra, hogy állandóan cseng a telefon, nem lehet koncentrálni, hogy állandóan csinálni kell valamit, nincs egy perc pihenés, hogy valamikor a barátokkal is találkozni kell, hogy már megint el kellett menni vásárolni, azért borult fel a napirend, hogy kell a meló, mert kell a pénz, és hát mikor van ideje az embernek, ha nem éjjel, ésatöbbiésatöbbiésatöbbi. És persze igaz is: kismanó állandó figyelmet igényel, a nyavalyás vacsora sose főzi meg magát, bár az üveges babakajáért mindennap hálát adunk, mosni is kell, porszívózni is kell, a nagymamáknak muszáj tudósítani, és mivel a barátok este érnek rá, hát csak éjjel jut a munkára idő.

Mindeközben az ember be se vallja, hogy mennyire áhítja már azt a kis pár órásra nyúló éjjeli elfoglaltságot. Pár órás, mert azért az egésznapos matatásba igencsak bele lehet fáradni. De nagyon kell a munka örvén eltöltött fél-egy-másfél óra, amikor csend van, nyugalom, a kicsi meg a nagy jóízű szuszogása békét teremt az otthonban - igen, otthon, pont ettől a szuszogástól válik azzá -, mindenhol csend és nyugalom, alkalomadtán cérnahangon cincog a zene a hangszóróból, csak csöndesen, nehogy valamelyik szuszogó felriadjon. És akkor nyílik a világ, szépen az ember a saját tempójában meg tudja ismerni a nap híreit, elnézegethet érdekes képeket, olvashat érdekes gondolatokat, azokhoz lassan-lassan - hiába, a gyes azért lassítja az agysejteket - hozzá tudja ölteni a saját gondolatait, amik csodák csodájára tényleg léteznek, pedig napközben valami egész más helyen lébecoltak, és igen, az embernek akár blogolásra is marad ereje-ideje. De dolgozni csak azután képes, hogy ezt a pár órát (tényleg pár, mert kb. kettő) eltöltötte azzal, hogy visszaköltözött a saját agyába és szívébe. A meló csak akkor megy, ha az ember belső világa helyrebiccen, lenyugszik és megtalálja a saját kerékvágását.

Már ha az ember én vagyok, ugye.