Mosolygós napok

Kitört a nyár, és vele a szemben lévő üres telken a földmunka. Szóval lehetnénk kismanóval az erkélyen, de nincs kedvünk, mert zaj van és por. Most már tényleg elkezdtem nagyon várni, hogy mehessünk a Balcsira.

Kismackó jön-megy, egyre újabb dolgokat talál a lakásban, amikkel játszhat, ma például az erkélyajtót nyitogatta-csukogatta, magyarán jól odavágta az íróasztal sarkához. De nagyon kis okos, rájött, hogy ha nem csattan az ajtó az íróasztalon, akkor anya nem szól rá:)

Érdekes megjegyzést olvastam a levelezőlistán. Egy kollegina teljesen normális dolognak tartja, hogy a megbízó meg akarja nézni, milyen körülmények között dolgozik, ezért komplett irodaszerű helyiségeket alakított ki a lakásában. Hát nem tudom, biztos én vagyok elkényeztetve - és elkényelmesedve -, de szerintem ha a munkám megfelel, senkinek semmi köze hozzá, hogy milyen körülmények között végzem el. Nem hiszem, hogy a távmunkában dolgozó alkalmazottaknál ugyanezt az inspekciót elvégzik. Nagyon érdekes - bár egyáltalán nem lóg ki a mai tendenciák közül -, hogy már ilyen tekintetben is a látszat kezd uralkodni. Arról nem is beszélve, hogy mennyire felháborítónak tartom azt, hogy valaki a fordító cipője alapján mond árat a munkájára... Ebben persze az is vicces, hogy én lobbiztam apánál, hogy most a vb alkalmával igenis legyen egységes pólójuk-ingük és névjegyük, és minél egységesebben és cégszerűbben jelenjenek meg. Ez ugyanúgy a látszatról, a megjelenésről szól, és semmi köze a munkájuk színvonalához. Lehet, hogy ezen még dolgoznom kell:)

Nekem céges arculatom van régóta, viszont a cipőteszten megbuknék:) na nem azon, hogy olcsók, hanem hogy régiek a cipőim. Vannak napok, amikor ez nagyonis látszik rajtuk. Talán rá kéne szoknom a sokkal sűrűbb cipőpucolásra. De hogy ez szakmai problémává nőné ki magát, ezt nem gondoltam volna:)